Azért elég jó érzés lehet, ha a világ egyik legszebb és leghíresebb szerelmesdalát neked írták. Ha ráadásul többet is, az már történelem. Pattie Boyd elmondhatja magáról, hogy a Beatles Something című számát, Eric Clapton Layláját, sőt a Wonderful Tonightot is ő inspirálta – de azért ennek is megvolt az ára.
Néhány éve láttam Martin Scorsese egyébként zseniális George Harrison-dokumentumfilmjét (George Harrison: Living in the Material World), és akkor figyeltem fel erre a sztorira. Persze a zenészvilágban korántsem ritka, hogy egymás csajaival kavarnak, de az, hogy két olyan kedvencem, mint a Beatles és Eric Clapton története ilyen módon is összefonódott, meglepett.
Leszel a feleségem? Vagy legalább egy vacsora?
George Harrison az A Hard Day’s Night 1964-es forgatásán ismerte meg az akkor 19 éves Pattie Boydot, aki egy kisebb szerepben tűnt fel a filmben.(Konkrétan egyetlen szó hagyja el a száját.) Állítólag annyira elbűvölte a modell, hogy rögtön egy lánykéréssel kezdte, majd finomított: ha nem is megy hozzá, legalább vacsorázzon vele. Az akkor még kapcsolatban lévő Pattie kikosarazta, de (talán éppen ennek a találkozásnak a hatására) néhány nappal később már szingliként tért vissza a forgatásra, és ezúttal elfogadta a meghívást. Nem sokkal később, 1966-ban össze is házasodtak.

Bal szélen Pattie és George a forgatáson (1964)
Akkoriban sok Beatles-rajongó irigyelhette Pattie-t, de azért ez a kapcsolat sem volt fenékig tejfel. A boldog korszakok viszont olyan gyönyörű dalokat inspiráltak, mint a Beatles 1969-es Abbey Road albumán megjelent Something, amivel George végre a zenekar állandó szerzőpárosa, John Lennon és Paul McCartney elismerését is kivívta.Lennon azt nyilatkozta, hogy ez a legjobb dal az albumon, McCartney szerint pedig egyenesen ez a legjobb szám, amit Harrison valaha írt.A dalhoz egy bensőséges videó is készült, amiben az együttes tagjai a feleségükkel láthatóak: a látszat ellenére a felvételeket mindegyik párral külön vették fel, mivel ekkorra már eléggé széthúzott a banda. Lennon például nem sokkal korábban jelentette be a csapatnak, hogy kiszáll.
Szerelmes vagyok a feleségedbe
Bár a klipben még idillinek tűnik a helyzet, állítólag már a dal születésekor is gondok voltak a kapcsolatukkal. George drogproblémái és hűtlenkedései mellett az is rontott a helyzeten, hogy Pattie nem tudott teherbe esni. Ő sem volt szent, és meglehetősen közel került férje zenész barátjához, Eric Claptonhoz: az exmodell az ABC Newsnak adott interjújában elmesélte, hogyClapton először névtelen levélben vallott szerelmet, később pedig magnóról játszotta le neki az azóta legendássá vált Layla című dalt, amit neki írt.
A dal a zenész Derek and the Dominos nevű formációjának 1970-es Layla and Other Assorted Love Songs című lemezén jelent meg, és Nizámi perzsa költő tragikus, Rómeó és Júliára hajazó szerelmi története, a Leila és Medzsnun ihlette. Ebben a fiatal főhős halálosan beleszeret Leilába, akit azonban az apja máshoz ad, a fiú pedig beleőrül. Clapton 1992-ben elkészítette a dal akusztikus verzióját – nekem személy szerint ez jön be jobban –, amivel Grammy-díjat is nyert.
A nő a vallomás után még évekig együtt maradt George-dzsal, de gyakran találkozgatott Claptonnal is. Harrison például egyszer egy partin rajtakapta őket, ahogy meghitten, kettesben beszélgetnek, és rákérdezett, hogy mi folyik itt.Clapton erre nemes egyszerűséggel és irigylésre méltó őszinteséggel ennyit mondott: „Be kell vallanom, haver, szerelmes vagyok a feleségedbe”.
Bár Pattie azon az estén Harrisonnal ment haza – szívesen meghallgattam volna az aznap esti beszélgetésüket –, a Claptonnal való legközelebbi találkozásakor a zenész megint szerelmet vallott, és hozzátette, hogy ha nem lesz az övé, belövi magát a nála lévő heroinnal.Többek közt az újbóli elutasítás miatt tűnt el 3 évre a nyilvánosság elől, és komoly heroinfüggővé vált.Az emésztő szenvedély végül mégis győzött: Pattie 1974-ben elhagyta George-ot (az utolsó csepp állítólag az volt a pohárban, amikor George Ringo Starr feleségével, Maureennal csalta meg), és 5 évvel később hozzáment az akkor már tiszta Erichez.

Eric Clapton és Pattie Boyd a hetvenes években
Sosem tudtam megérteni, hogy a férfiak hogy tudják ilyen lazán venni, ha a barátjuk rámozdul a barátnőjükre / feleségükre, de minden elismerésem, hogy a két zenész ezek után is jó viszonyban maradt. Azt gondolhatnánk, hogy Pattie és Eric boldogan élt, amíg meg nem halt – a Wonderful Tonight annak a pár idilli évnek az eredménye –, de az alkohol és a hűtlenség itt is közbeszólt.
1985 januárjában Claptonnak egy másik nőtől született lánya, 1986 augusztusában pedig egy olasz modell adott életet a fiának, aki 4 évesen kiesett egy manhattani lakás 53. emeletéről, és szörnyethalt. Ez a tragikus eset ihlette Tears in Heaven című gyönyörű dalát. Azóta mindketten boldog házasságban élnek: Clapton 2002-ben elvette Melia McEneryt, akitől három lánya született, Boyd pedig 2015-ben, 71 évesen, 25 év után ment hozzá ingatlanfejlesztő barátjához.
Képek innen: people.com, beatlesbyday.com, pinterest.com