„Nézd, mit tettünk” – Dalok a Föld napjára

Szerző: Evia  •  ápr 22, 2020 - 17:20  •  Lejátszó

Április 22. a Föld napja. Annak az ideje, hogy megünnepeljük ezt a csodálatos bolygót. Vagy legalábbis azt, ami maradt belőle – és mélyen magunkba szálljunk, hogy a saját kis szintünkön mindent megteszünk-e a megóvásáért. Az elmúlt évtizedekben sok dal született szűkebb és tágabb értelemben ebben a témában, ezek közül válogattam össze néhányat az alábbi playlistben.

Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, az utolsó órákban vagyunk, ennek ellenére világ vezetői között akad olyan, aki még a globális felmelegedés létezését is meg meri kérdőjelezni. Csak mert megteheti. És mert az üzleti érdekek fontosabbak.

Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de tény, hogy a Föld a járványhelyzet miatt most egy kicsit fellélegezhet. Az emberek és a gyárak visszavettek a tempóból, nem kerül annyi szén-dioxid a levegőbe, a természet szép lassan elkezdett felszabadulni, az állatkertek lakói önfeledten szexelnek, a kacsák birtokba veszik a szabadtéri úszómedencéket, a delfinek visszatérnek oda, ahol már ideje nem látták őket. Az ember meg kicsit elgondolkodhat a négy fal között, hogy mit kellene másképp, okosabban csinálni. Nagyon drukkolok magunknak.

Addig is hallgass jó zenéket a Földről.

Keresgélés közben teljesen véletlenül bukkantam rá a Lil Dicky nevű rapper-humorista dalára, ami a Föld védelmében egy elég profi animációs klippel – és hullámzó minőségű poénokkal – taglalja a természet szépségeit. Ehhez rengeteg jelenlegi szupersztár adta a hangját Ariana Grandétól kezdve Justin Bieberen át Adam Levine-ig. A kedvencem Snoop Dogg, aki marihuánanövényként szólal meg 😀 Úgyhogy ezt most csak úgy itt hagyom extraként.

Ezeket olvastad már?

Már jó ideje érett egy playlist az esőről, mert rengeteg jó dalt ihletett ez az egyszer idegesítő,...

A bőség zavarában nem tudod, mit hallgass, vagy egyszerűen csak valami jó kis aláfestő zenére...

Már a csapból is ez folyik, ennek ellenére nem lehet eléggé hangsúlyozni: a legjobb, amit most...