Zseniális filmzenék #4 – Lopott szépség

Szerző: Evia  •  jan 27, 2020 - 16:59  •  Lejátszó

Bár adná magát, most mégsem egy fagyos téli film zenéjét hoztam el, hanem egy igazán fülledt hangulatú nyári moziét, aminek a zenei aláfestése legalább olyan erős, ha nem erősebb, mint maga a film. Ha szeretnél egy kis toszkán napsütést csempészni a leghidegebb télbe, tarts velem Bernardo Bertolucci Lopott szépségébe – jó lesz benne elmerülni. Portishead, John Lee Hooker, Cocteau Twins… – egy forró fürdő mellé meg aztán végképp csillagos ötös.

Tavaly év végén derült ki, hogy nyáron Budapestre jön az Aerosmith – ők lesznek a Puskás Stadion első fellépői –, frontemberük, Steven Tyler pedig többek közt arról híres, hogy lánya,Liv Tyler 8 éves korában tudta meg, hogy az énekes az apja.(Egészen addig azt hitte, hogy a szintén zenész Todd Rundgren az, akivel anyja akkortájt néhány évig együtt volt.) A sors fintora, hogya Lopott szépség – amiben Liv élete első főszerepét játszhatta el – éppen egy olyan 19 éves amerikai lányról szól, aki azzal a szándékkal érkezik Toszkánába anyja egykori barátnőjéhez, hogy kiderítse, ki a vér szerinti apja.

Lucy bájai és – nem csak átvitt értelemben vett – ártatlansága a pazar itáliai kis villában nyaraló válogatott társaság tagjait így vagy úgy, de teljesen elvarázsolják, a fülledt erotika pedig az egész filmet átitatja. Erre pedig tökéletesen rásegít a jelenetek alatt, közben és között megszólaló dalok sora, amelyektől már-már neked is kedved támad 19 éves szűzlánynak lenni Toszkánában. Vagy legalábbis erősen elkezdesz elvágyódni – mondjuk ilyen hidegben, amilyen mostanság van, nem is csoda. Merem állítani, hogy a filmben elhangzó dalok legalább annyira hozzájárulnak a film zseniális atmoszférájához, mint a díszlet vagy a rendezés.

Bár kézenfekvő lett volna, hogy lánya első főszerepét egy jó kis dallal támogassa meg, Steven Tyler nem szállt be a filmzenébe, ezt csak 1998-ban pótolta, amikor az Aerosmith jegyezte az Armageddon főcímdalát (amiben Liv Tyler a Bruce Willis által alakított űrhajós lányát és Ben Affleck szerelmét játszotta). Hozzátartozik, hogy a dal nem saját szerzemény, az I Don’t Want to Miss a Thinget ugyanis Diane Warren írta – méghozzá valaki egész másnak. Hogy eredetileg kinek, az ebből a korábbi cikkemből kiderül. De térjünk vissza a Lopott szépséghez, ami valóban hemzseg a bőr alá kúszó számoktól: íme néhány emblematikus dal a soundtrackről.

Jeremy Irons és Liv Tyler a filmben (Forrás: mafab.hu)

Hooverphonic: 2Wicky

Az apját megtalálni, a szüzességét viszont elveszteni szándékozó 19 éves lány történetét szinte kivétel nélkül erotikától fűtött, elszállós dalok szegélyezik. Különös tekintettel a kilencvenes évek második felében igen divatos triphopra, aminek a belga Hooverphonic az egyik legszerethetőbb művelője volt akkoriban. (Most is léteznek, bár énekesnőjük, Geike Arnaert, akivel a legnagyobb sikereket érték el, 2009-ben kilépett a trióból – 2019 októberében egyébként az Akváriumban adtak teltházas koncertet új, mindössze 17 éves énekesükkel.) 2Wicky című dalukban egyesül mindaz, amiért szerettük és szeretjük a triphopot: kellemesen ringat, szerelemről, féltékenységről és kétségekről mesél. Nem véletlen, hogy Bertolucci mellett több más filmes is felfedezte magának: a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (1997) és a Keresztutak (2005) is beemelte a soundtrackjébe. Az A New Stereophonic Sound Spectacular című albumon megjelent szám több helyről is merít: Dionne Warwick Walk On By című dalának Isaac Hayes-féle feldolgozásából és Pierre Henry Le Voile d’Orphée című 1953-as alkotásából.

John Lee Hooker: Annie Mae

Hamisítatlan blues, ami első hallásra levesz a lábadról, és legszívesebben egy füstös amerikai bár pultjánál üldögélve hallgatnád, miközben szipkából szívod a cigarettát – pedig nem is cigizel. Többször belefutottam, hogy az emberek félrehallották a refrént, és Annie Mae helyett enemyt (ellenséget) vagy animét értettek – mindkettő bizarr többletjelentést kölcsönöz a dalnak –, de azért inkább maradjunk annál, hogy ez egy őrülten szerelmes férfi vallomása, aki nem tud élni a címben szereplő nő nélkül. John Lee Hookert – akinek 1995-ös Chill Out című albumán a dal megjelent – egyébként a Rolling Stone 2011-ben minden idők 35. legjobb gitárosának választotta.

Portishead: Glory Box

Újabb megkerülhetetlen triphopnagyság: a Portishead 1994-es debütalbumán, a Dummyn szereplő Glory Box rengeteg filmest ihletett meg, felsorolni is nehéz lenne, hány filmben, sorozatban és reklámban használták fel. Vicces, hogy a korábban említett Hooverphonic-dalhoz hasonlóan ez is egy Isaac Hayes-számból veszi a fő zenei motívumát (Ike’s Rap II), a basszustémát pedig a Wallace Collection Daydream című dalából. Nyúlás ide vagy oda, ügyesen összerakták, az már biztos. És hogy egyébként mit jelent a glory box kifejezés? A szótár szerint olyasmi, mint a kelengyésláda, amiben a lányok a házaséletükre készülve gyűjtötték a különböző ruha- és ágyneműket, a stafírungot. Jó, mi?

Axiom Funk: If 6 Was 9

Ebben a jól sikerült feldolgozásban a jó öreg Jimi Hendrix slágeréhez nyúltak vissza. Ez a verzió a Parliament-Funkadelic zenekar jelentős részét felvonultató Axiom Funk formáció Funkcronomicon című albumán jelent meg. Sokan vélik úgy, hogy már-már jobb, mint az eredeti – chillezősebb, kifinomultabb –, de persze ne legyünk szentségtörők. Inkább csak élvezzük, ahogy Bootsy Collins a Jimire némileg hajazó orgánumával a saját képére formálja a slágert. És bontsunk ki egy üveg jóféle valamit. (Érdekes adalék: a dalt 1976-ban a már említett Todd Rundgren, Liv Tyler nevelőapja is feldolgozta.)

Cocteau Twins: Alice

Varázslatos, éteri, megfoghatatlan. Ha reflexből nem is mindig emlékszem, hogy melyik dal pontosan melyik jelenet alatt szólal meg, ezt nem tudom elfelejteni. Lucy éppen álmatlanul forgolódik az ágyban, fülledt éjszaka van, az áttetsző függönyöket meg-meglebbenti a szél… Végtelenül egyszerű, mégis csodálatos jelenet. A Cocteau Twins dream popját Elizabeth Fraser lenyűgöző hangja teszi azonnal felismerhetővé.

Mazzy Star: Rhymes of an Hour

A Mazzy Star Among My Swan című albumán megjelent 1996-os dal kicsit a Cocteau Twins melankóliáját folytatja. Egy érzéki szerelmi jelenethez aligha találhattak volna ideálisabb aláfestést. Az alábbi videó a film jeleneteiből válogat, remekül visszaadva a hangulatát. Mondtam már, hogy most azonnal Toszkánában szeretnék lenni?

Stevie Wonder: Superstition

Stevie Wonder egyik legnagyobb slágere igazi klasszikus, amit rengeteg filmben használtak fel. A dalt a brit gitárossal, Jeff Beckkel közösen alkotta meg, ráadásul Wonder a szám tetemes részét ott, a stúdióban imprózta le. A megállapodásuk alapján eredetileg Beck jelentethette volna meg elsőként a saját verzióját Beck, Bogert & Appice nevű triójával, de a lemezük csúszott. A Motown akkori vezérigazgatója, Berry Gordy pedig felismerte, hogy a dal nagyot lendíthetne Wonder új albumának, a Talking Booknak a sikerén, így végül 1972-ben az ő lemezén hallhatta először a közönség. A Beck-féle verzió 1973 tavaszán látott napvilágot – valószínűleg nagy szívfájdalmukra, hiszen addigra Stevie már az összes babért learatta.

Íme Stevie örökzöldje, ami a Lopott szépségben is elhangzik:

De Jeff Beckék is megérdemlik, hogy meghallgassuk őket:

A dal témáját – a babonát – meglovagolva 2013-ban a Bud Light a Super Bowl-reklámjához választotta ki Wonder számát, sőt Stevie voodoopapként bukkant fel az egyik szpotban.

Ha egy kis nyári hangulatot csempésznél a hideg téli hétköznapokba, mindenképp nézd meg a Lopott szépséget, ha pedig csak egyszerűen meghallgatnál egy pazar, érzéki filmzenét, ami főzéshez, összebújáshoz vagy borozgatáshoz is tökéletes, hajrá! A tél pedig monnyon le.

 

Ezeket olvastad már?

Rég rajongtam úgy sorozatért, mint a Stranger Thingsért. Izgalmas, vicces és végtelenül szerethető,...

Nőnap alkalmából végiggondoltam a kedvenc női előadóimat, hogy összerakjak egy girl powertől...

Ha valamiért hálásak lehetünk a 21. századnak, akkor az egyik kétségtelenül a zenétlenített...