A műsor, amin végre örömében sír az ember

Szerző: Evia  •  szept 13, 2020 - 19:05  •  Mindenmás

Már régóta érett bennem egy cikk arról a műsorról, ami nagyon sok szempontból példaértékűen mutatja meg, hogyan is lenne igazából érdemes tévés / videós szórakoztató tartalmat gyártani. Az i-re aztán a legutóbbi adás tette fel nálam a pontot: konkrétan elsírtam magam rajta. (És nem kétségbeesésemben.) Úgyhogy nincs apelláta, jön egy nem titkoltan elfogult szerelmeslevél a műsorhoz, amit úgy várok újabban, mint annak idején egy ország a Dallas legfrissebb részét. Ez a Dalfutár, Hajós Andrással az élen. Mutatom a kedvenc 5 dalomat (is).

Jó, azért már elöljáróban szögezzük le, ha valamihez köze van Hajós Andrásnak, nagyon rossz már nem lehet. Imádom a humorát, a szarkazmusát és az öniróniáját, de ez persze önmagában még nem feltétlenül garancia a sikerre. Kellett hozzá ez az igazából egyszerű, mégis zseniális ötlet is, a rendhagyó szituáció, ami aztán jó esetben elviszi a hátán az adást.

A Dalfutár-recept

Egy ideális világban senkinek nem kellene bemutatni a Dalfutárt, de mivel – nagy szomorúságomra – még mindig nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki nem ismeri, röviden felvázolom a koncepciót. Adott négy alkotó, egy zeneszerző, egy szövegíró, egy producer és egy énekes, akik egymástól függetlenül, anonim módon dolgoznak egy dalon. A zeneszerző megírja a zenét, amit a szövegíró megkap (nem tudva, kitől származik), majd a zene és szöveg birtokában a producer meghangszereli a zenét. Az első kb. háromnegyedórás rész után a másodikban egy stúdióban találkozik először a csapat, rácsodálkozva a többiekre, és az énekessel készre csiszolják, majd felveszik a dalt.

Az egyik csapat (Fotó innen: Dalfutár / Lángoló Gitárok)

Ahol még Király Linda is bevállalta a metálhörgést

Mondanom sem kell, hogy gyakran az hozza a legjobb végeredményt, amikor olyan emberek dolgoznak együtt, akik korábban még csak nem is találkoztak, és ha nincs a műsor, valószínűleg az életben nem kerültek volna egy stúdióba. (A készítőknek egyébként ez nem titkolt célja.) Csak hogy egy érzékletes és kézenfekvő példát mondjak: a metálban utazó Subscribe-ot (akiknek a dalszerző-gitárosa a műsor állandó hangmérnöke, Horváth Attila), Henri Gonzót (Fran Palermo) és Szendrői Csabát (Elefánt) Király Lindával pakolták össze (és milyen jól tették). De Puskás Petit sem feltétlenül tudtad volna elképzelni Papp Szabival (Supernem), vagy Csider István Zoltán költő-slammert egy Radics Gigivel közös projektben.

Király Lindával kapcsolatban sokaknak elsősorban többnyire még mindig a kb. 20 évvel ezelőtti Himnusz-fiaskó ugrik be, ezzel a dobásával viszont a kommentek alapján kétségtelenül óriásit nőtt a nézők szemében. Mert bár azt eddig is tudtuk, hogy elképesztő hanggal van megáldva, az a Dalfutárnak köszönhetően vált világossá, hogy simán képes elhagyni a komfortzónáját, és finnyogás nélkül bevállalja a metálhörgést. Ráadásul még jól is áll neki. Ahogy egy kommentelő fogalmazott: „Büntetésből öt percre beállítottam magam a sarokba, mert előítéleteim voltak Lindával szemben. Ez a dal számomra mindent visz ebben az évadban!”. Alább a bizonyíték – de ha van időd rá, javaslom mindkét részt megnézni itt és itt, akár az esti film helyett, garantáltan jól fogsz szórakozni.

Nem véletlen, hogy a Sziget is a Dalfutár egyik évadában kereste az aktuális év himnuszát – a címre a Harapj a Napba is pályázott –, a sors fintora, hogy a vírushelyzet miatt végül elmaradt a fesztivál.

Kötelezővé tenném

Ha a Dalfutárt tanítanák az iskolákban – és ajánlom, hogy legalább az énektanárok alaposan elgondolkodjanak ezen –, a tanmenetben az előítéletek eloszlatása, a csapatmunka és a tolerancia szerepelnének hívószóként. És bár a műsor kétségtelen előnye, hogy bepillantást enged egy dal születésének alkotói folyamatába, ennél sokkal többet ad. Hajós András így mesélt erről a Lángoló Gitároknak: „A Dalfutár valójában az emberi együttműködésről szól, amivel mi Magyarországon szerintem egy kicsit rosszul állunk. Talán a sikere is ennek köszönhető, hogy jó azt nézni néha, ahogyan emberek összegyűlnek, kompromisszumot kötnek, jól érzik magukat, és egy közös célért együttműködve lemondanak az eredeti érdekükről, egójukról, elképzelésükről. Azt hiszem, manapság ez üdítő kivétel”. Nem beszélve arról, hogy arra is rámutat: az egymástól fényévekre lévő műfajokban utazók is megtalálhatják a közös hangot, és eloszlathatják a legtöbbször teljesen indokolatlan prekoncepcióinkat.

Hajós András (Fotó innen: Dalfutár / Lángoló Gitárok)

Hajós a HVG-nek elmondta, ő a Dalfutárnak köszönheti azt a képességét, hogy számára idegen műfajokban is meglássa a jót. „Azt akarjuk bemutatni, hogy létezik olyan, hogy emberek, ha nem gondolnak előre valamit a másikról, akkor lehet, hogy jobban tudnak együttműködni.” Az interjúban arról is beszélt, hogy a műsor három résztvevője, akik korábban soha nem találkoztak, a közös munka hatására zenekart alapított. Mi ez, ha nem siker? (Ugyanitt megjegyezném, hogy megöl a kíváncsiság, kik ők. Ha valaki tudja, ne tartsa magában!)

A dal, ami számomra új szintre emelte a műsort

Az ok, amiért ez a cikk éppen most született meg, a legutóbbi adás, ahol a Dalfutár történetének első, előzetes válogatás útján kiválasztott civil zeneszerzője, Hütter Dóra (Dorchipelago), Csider István Zoltán költő-slammer, Bognár Szabolcs zenész-producer és Radics Gigi került egy kalapba. (Csak képletesen, mert komoly tervezés előzi meg azt, hogy végül kiket eresztenek össze – bár érdekes lenne megnézni egy olyan verziót is, ahol valóban egy kalapból, random húznák ki a csapat tagjait.) Ez az epizód valahogy már a legelejétől a totális harmóniáról és konfliktusmentességről szólt, nem volt játszmázás, csak alázat, pozitív energiák és olyan szerencsés együttállás, hogy konkrétan abban a pillanatban, amikor Gigi épphogy rápróbálta az éneket a zenére, elsírtam magam. Bár bőgős típus vagyok, zene csak nagyon ritkán váltja ki nálam ezt a reakciót (Joni Mitchell Both Sides Now című dala mellett zenei élmény utoljára akkor ríkatott meg, amikor 2011-ben élőben hallhattam Prince Purple Rainjét a Szigeten).

Több slammert a magyar zenébe! Számomra ez az egyik legevidensebb konklúziója az adásnak. Csider István Zoltán szövegével, amit a tényleg lenyűgöző hanggal bíró Radics Gigi úgy idomított magához – és fordítva –, mint a kis herceg a rókát (bocs a nyálas hasonlatért), túlzás nélkül szintet lépett a műsor. Persze ehhez kellett az a bájos zene és az az énekhang, amelyek együtt egy másik dimenzióba repítettek. Végre egy szöveg, amin lehet agyalni, ami szinte mindenkinek mást mond – mint egy jó vers. Az i-re a fiatal, kezdő zeneszerző, Hütter Dóra arcán tükröződő őszinte, gyermeki öröm tette fel a pontot, ahogy Gigit hallgatta, karöltve Hajós András hasonlóan őszinte rajongásával, aki más adásokban simán hangot ad annak is, ha nem tetszik neki, ami történik.

A nézők visszajelzései alapján rengetegen gondolják úgy, hogy ez volt a műsor eddigi legjobb dala, de a formátumot ismerve szinte hallom, ahogy a producerek azt mondják: „Ez volt a legjobb? Fogd meg a söröm!”.

A következő rész szeptember 14-én érkezik a Dalfutár YouTube-csatornájára.

A két korábban kiemelt dal mellett az alábbiak az eddigi kedvenceim:

Érted

Zeneszerző: Puskás Peti, szövegíró: Süveg Márk Saiid, producer: The Qualitons, énekes: Papp Szabi. (Nem mellesleg ez a szám lett a Sziget-himnusz.)

Méri Poppinsz első tánca

Zeneszerző: Zentai Márk (Mörk / A vele készült interjúmat és a kedvenc zenéit itt találod), szövegíró: Grecsó Krisztián, producer: Bereczki Zoltán, énekes: Lábas Viki (Margaret Island)

Bólints

Zeneszerző: Karácsony János James, szövegíró: Egyedi Peti (Óriás, MMAMT / A korábban vele készült interjúmat itt olvashatod),  producer: Antares, énekes: Hegyi Dóra / Ohnody

Tetszett? Akkor kövesd a Facebook- és Instagram-oldalamat, hogy ne maradj le semmiről! A Spotifyon is érdemes velem tartanod: itt találod tematikus playlistjeimet és az interjúalanyaim kedvenc zenéit.

Ezeket olvastad már?

Világszerte csak egyetlen napon, november 21-én játszották a mozik a legendás sztárfotós és...

Némileg kényes téma, de megkerülhetetlen: egy koncerten kevés kellemetlenebb van, mint a feszülő...

Ha Egerben jár az ember, feltehetően utolsóként jut az eszébe, hogy elmenjen egy...