5 dal, amiről nem sejtetted, hogy feldolgozás

Szerző: Evia  •  márc 2, 2018 - 22:03  •  Lejátszó

Ma már egyre többen nyúlnak olyan 20-30 évvel korábbi slágerekhez, amikre (legalábbis szerintük) a kutya sem emlékszik, és aratnak gyakran sokkal nagyobb sikert a feldolgozással. A nyolcvanas-kilencvenes években sem volt ez másképp, de akkor valahogy elenyészőbbnek tűnt ez az arány, hozzátéve, hogy akkor még többnyire nem kiherélték, hanem újragondolták a dalokat – ami óriási különbség. Összegyűjtöttem párat, ami számomra meglepetés volt.

Ugly Kid Joe: Cats in the Cradle (1993)

Az Ugly Kid Joe mostanában azzal került elő a jótékony homályból itthon, hogy áprilisban a Barba Negrában is koncerteznek az idén 25 éves America’s Least Wanted album szülinapi turnéján. Úgyhogy tuti eljátsszák a Cats in the Cradle-t is, ami ezen a lemezen jelent meg, és a 6. helyig jutott a Billboard Hot 100 sikerlistán. A kilencvenes évek rockbandáinál előszeretettel felbukkanó nyomasztó, sötét képi világú videoklip jól passzolt a dal témájához, ami dióhéjban annyi, hogy az apa a sok munka miatt elhanyagolja a fiát, aztán a felnőtt fia hasonló módon pattintja le, amikor az apa pótolna. Számomra meglepetés volt, hogy igazából egy jól sikerült feldolgozásról van szó: az eredeti számot a folk rockban utazó Harry Chapin jegyzi, akinek az 1974-es Verities & Balderdash című albumán látott napvilágot. Érdekesség, hogy az eredeti cím „Cat’s in the Cradle”, tehát Ugly Kidék kivettek egy aposztrófot. Egyébként ez volt az énekes egyetlen number one-ja, és 1975-ben Grammyre is jelölték.

 

Coolio: Gangsta’s Paradise (1995)

Na, ez tényleg egy olyan dal, ami túlzás nélkül a csapból is folyt a kilencvenes években, minden tiniszobában, házibuliban, diszkóban, nyugdíjasotthonban és sulikonyhán. A Dangerous Minds (Veszélyes kölykök) című film betétdalát és videóját Michelle Pfeiffer arckifejezése és Coolio vicces haja mellett a nagyon jellegzetes vokál miatt is nehéz lenne kiverni a fejünkből, de minek is. Valószínűleg Coolióék sem sejtették, mekkora aranytojást tojó tyúkot hívtak életre, bár tény, hogy nem akárkinél kutakodtak: Stevie Wondernél. Az énekes 1976-os Songs in the Key of Life című albumán szereplő Pastime Paradise-t hallva jó eséllyel a homlokodra csapsz majd, hogy eddig erről miért nem tudtál. Oké, nem a szó szoros értelmében vett feldolgozás, de Coolio azért egy elég méretes mintát kanyarított ki Stevie dalából. Ahogy egy kommentelő írja a YouTube-on: „Egészen idáig hazugságban éltem??!!” Egyébként a Pastime Paradise volt az egyik első dal, amiben szintetizátort használtak a fúvós szekció kiváltására.

 

Glenn Medeiros: Nothing’s Gonna Change My Love For You (1987)

A neve alapján én görögnek gondoltam volna, de mint kiderült, Glenn Medeiros portugál származású, és Hawaiin született (most már legalább azt is tudom, miért „tőcs mi náo”-nak ejtette a touch me now-t). Én annak idején a magam kemény 3-5 évével teljesen beleszerettem a dalba, amikor megláttam a klipjét a Zenebutikban, és azóta is kellemes kéjt érzek, valahányszor meghallom a szótárban nálam ez szerepel az igazi guilty pleasure tűpontos illusztrációjaként. (A közel 46 milliós YouTube-nézettség alapján más is hasonlóan van vele.)

És akkor egyszercsak George Benson-hallgatás közben megszólal ez a dal. Én meg: nemá’, akkor most eredetileg a nagy művészÚR adta elő, csak ez a (helyes kis) taknyos lenyúlta? Valahogy úgy: először Benson 1985-ös 20/20 című albumán jelent meg. Persze biztos jól kerestek az eredeti szerzők is az üzlettel, de tény, hogy alig 2 évvel a Benson-féle verzió után lett hatalmas sláger. (Mondjuk túl sok aztán nem követte.)Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nem bírom nem leírni, hogy a most 47 éves Medeiros jelenleg a honolului Saint Louis School (fiú)iskola igazgatója.(Vajon hányszor szívathatták már a múltjával a kollégák és a gyerekek? LOL.) Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.

 

Limp Bizkit: Behind Blue Eyes  (2003)

A Limp Bizkit még éppen a fénykorát élte, amikor 2003 novemberében kihozták kislemezen a Behind Blue Eyes-t – talán ez volt az utolsó igazi nagy slágerük. A Gothika című Halle Berry-film betétdalaként robbant be, amire a klipben is ráerősítenek azzal, hogy a színésznő Fred Dursttel játszik orvosost, és hosszan csókolóznak (ami egész jól áll nekik). A dal eredetijének születésekor, 1971-ben még a kanyarban sem voltam, úgyhogy senki sem róhatja fel nekem, hogy először a Limp Bizkit révén találkoztam a dallal.A szám a The Who Who’s Next című albumán jelent meg, és állítólag egy 1970-es denveri koncert után pattant ki Peter Townshend fejéből, miután majdnem elcsábította egy groupie.Az akkor már nős Townshendnek még időben sikerült magát lehűtenie, és egyedül ment fel a szobájába, majd (feltehetően spirituális vezetője, az indiai Meher Baba hatására) egy imát kezdett el írni, amelynek bizonyos mondatai a Behind Blue Eyes-ban köszöntek vissza.

Johnny Cash: Hurt (2002)

Ezerből egyszer megesik, hogy egy feldolgozás jobb, vagy legalább olyan jó, mint az eredeti. Johnny Cash Hurtje egyértelműen ez a kategória: nem véletlen, hogy sokan minden idők legjobb feldolgozásaként emlegetik. Cash olyan jó érzékkel nyúlt a Nine Inch Nails 1994-es dalához, hogy rengetegen abban a hitben vannak, hogy Trent Reznorék használták fel az öreg dalát, és nem fordítva. Mondjuk elég ritka is, hogy egy élő legenda egy nála jóval fiatalabb generáció slágerét formálja a saját képére.

Maga  a szerző, Trent Reznor is úgy nyilatkozott Cash hatalmas sikert aratott feldolgozása kapcsán az Alternative Pressnek, hogy ez a dal többé már nem az övé.Bár eleinte furcsának találta az ötletet, a videó őt is meggyőzte: folytak a könnyei, libabőrös lett, és nem tudott megszólalni. „Olyan érzés volt, mintha elvesztettem volna a barátnőmet, mert az a dal már nem volt az enyém. Komolyan elgondolkodtatott, hogy a zene milyen erős médium és művészeti forma”.A dal egyébként Cash egyik utolsó slágere volt, a hozzá készült videót pedig minden idők egyik legjobbjának választották. A 2003. februári forgatás idején az énekes 71 éves volt, és nagyon beteg: a videóban szintén szereplő felesége, June Carter Cash 3 hónapra rá halt meg, Johnny Cash pedig 4 hónappal élte túl a szerelmét. Ennek tudatában még kevésbé elkerülhető, hogy bőgés nélkül nézd végig a klipet (nekem legalábbis még sosem sikerült), és az sem sokat segít a dolgon, hogy a ház, ahol forgatták, és ami közel 30 évig volt az énekes otthona, 2007-ben leégett.

Tetszett? Akkor kövesd a Facebook-oldalamat, hogy ne maradj le semmiről!

Ezeket olvastad már?

Tom Cruise, nyár, Beach Boys, forró homok és jéghideg italok. Ha van is, aki a Koktél (Cocktail)...

Már jó ideje érett egy playlist az esőről, mert rengeteg jó dalt ihletett ez az egyszer idegesítő,...

Április 22. a Föld napja. Annak az ideje, hogy megünnepeljük ezt a csodálatos bolygót. Vagy...