Az egyik legizgalmasabb hazai zenekar, a pszichedelikus soult játszó Mörk frontembereként Zentai Márk komplett zenei standupokat nyom le a színpadon, profi, mégis szeret kockáztatni. Volt bátorsága a 16 éves korában hirtelen jött tinisztárstátuszt jazztanulmányokra cserélni, és milyen jól tette. Zenekarával Németországban már olyan előadók előtt zenélt, mint Jamie Cullum vagy az Incognito, június 18-án pedig a Müpában adnak nagykoncertet. Kinek a dalait törölte indulatból a telefonjáról, melyik művet mentené meg, ha megsemmisülne a világ összes zenéje, és kinek a koncertjén sírt? Interjú és válogatáskazetta.

Igazi zenészcsaládból jössz, édesanyád Terebessy Éva operaénekesnő, anyai nagypapád és a felmenői pedig kántorok voltak. Anyukád egy interjúban azt mesélte, hogy már 10 évesen Beethoven-szimfóniákat hallgatott lemezen. Nálad is hasonló volt a helyzet? Milyen albumokra emlékszel gyerekkorodból?

Hogy anyukám 10 évesen, Beethovent, lemezen? Volt lemezlejátszójuk? Meglepődnék. Én is rengeteg klasszikus zenét hallottam gyerekként, anyukám révén sokat jártam színházba, így nekem az ottani backstage volt a játszótér. (Terebessy Éva 1988 és 2004 között a kaiserslauterni Pfalztheater tagja volt – a szerk.) Nagyon jóban voltam az öltöztetőkkel, sok darabot láttam, volt, ami tetszett, és olyan is, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Emellett gyerekdalokat és népdalokat tanított nekem anyukám.

Később az MTV-nek és a VIVA-nak köszönhetően a popzene fogott meg igazán. Egyébként a német MTV egy kifejezetten sokszínű és minőségi csatorna volt, ahol megfért egymás mellett a Die Ärzte és a Backstreet Boys. Utóbbi nagy kedvencem volt gyerekként, minden lemezüket kívülről fújtam. A barátokkal leosztottuk, hogy ki kicsoda, imitáltuk őket – például leszedtem mindegyik tag hangját, és úgy próbáltam meg ráénekelni a számokra. A full pop vonalról indulva aztán be tudtam fogadni az olyan elborultabbnak tűnő zenéket is, mint az Incubus vagy a Linkin Park. Mindenhova vittem a kismagnómat, és azzal vettem fel mindenfélét, amiket aztán az osztálytársaknak mutogattam – az osztálykiránduláson, a busz hátsó ülésén nagyot ment például a Linkin Park Crawlingja. (nevet)

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Akkor a szüleidtől nem annyira jöttek meghatározó zenék?

Anyukám otthon nem igazán hallgatott zenét, ezt kimaxolta a színházban, így nem nagyon alakult ki nálunk lemezhallgatási kultúra. Én örültem volna, ha egy-két – nem klasszikus zenei értelemben vett – klasszikus is átjött volna akkoriban. Most viszont van bakelitlejátszóm, és nagyon fura érzés ezt így 2019-ben, utólag elkezdeni. A kőművesmester nevelőapukám zenei ízlése sajátosabb, például nagyon csípte Vangelist és a kicsit kamu etno-indiánzenét.Egy nagyon fontos dolgot tőle tanultam: beleképzelni érzelmeket, történeteket a zenébe. A kántortanító nagyapám révén a szakrális zene is fontos volt, rengeteget ültem mellette a padon, és sokat tanultam tőle – ez a diverzitás jót tett. Tinikoromban pedig minden jött, ami a csövön kifért. Massive Attack, 50 Cent és olyan német együttesek, mint a Die Ärzte vagy a Fantastischen Vier. Az egyik kedvenc számom a mai napig Frank Zappa Don’t Eat the Yellow Snow című dala, amivel egy új világ nyílt meg: nem hittem el, hogy lehet ekkora baromságokat megzenésíteni és kreatívan továbbgondolni. Hetekig rá voltam kattanva, hogy a szövegét értelmezzem.

Ilyen családi háttérrel adta volna magát, hogy te is a klasszikus zene irányába menj el. Volt ilyen periódusod, vagy már a kezdetektől érezted, hogy neked más lesz az utad?

Sajnos erőltették nálam a klasszikus zongorázást, ami adott ugyan valami alapot, de rettenetesen utáltam. Szerdánként volt a zongoraórám, és minden kedden este sírás volt. Anyukám valahogy mindig csak akkor kérdezte meg, hogy gyakoroltam-e, én meg sosem tudtam hazudni, és azonnal le kellett ülnöm a hangszerhez. A dolgot nehezítette, hogy nem tudtam kottát olvasni, ennek viszont közben nem volt szabad kiderülnie. (nevet) Nem volt jó a tanárom. De hát ez gyakori. Viszont évekig könyörögtem, hogy hadd gitározzak – nem jött össze, a gitár anyukám számára nem volt hangszer. Aztán egy iskolai rendezvényen meghallottam fuvolán a Moon Rivert, ami a gyermeki agyamat teljesen elvarázsolta. Volt egy jófej zenetanárom, aki szintén fuvolázott, és sikerült meggyőznöm anyukámat, hogy hadd váltsak fuvolára, amit végül 2 évig tanultam. Bár anyám mindenben támogatott, kicsit sajnálom, hogy nem látta be, hogy a popzene is zene, és azt is tanulni kell.

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Poszterek voltak a faladon?

Nem nagyon, nem engedték. Tizenévesen viszont beütött nálam a Mátrix, és szereztem posztert. Nemcsak a film, hanem a zenéje is nagyon izgalmas volt. Én mindig is a popkultúrából szívtam ki a zenét.

Németországban születtél, és 16 éves korodig ott is éltél. Családi döntés volt, hogy hazaköltöztök Magyarországra, vagy te akartál itthon szerencsét próbálni?

Nem nagyon volt választásom. A nevelőapukám kint maradt dolgozni, mi pedig hazajöttünk, főleg családi okok miatt, mert nagyapám nagyon beteg volt. De egyébként 9-10 éves koromtól kezdve évekig az a mantra ment, hogy „na, akkor jövőre Magyarországra költözünk”, úgyhogy volt 5-6 évem felkészülni rá. Mire eljött a pillanat, az ellenállás már teljesen hiányzott belőlem, egyszer csak itt voltam, és konstatáltam, hogy „óh, hát ez fura”.

Időnként azért hazajártatok Magyarországra?

Persze. Minden egyes nyaramat itt kellett töltenem. Nekünk nem volt balatoni nyaralónk, és nem is nagyon voltak itthon ismerőseim vagy barátaim, úgyhogy ilyenkor jó sokat unatkoztam.Akkor már lelkesen gyűjtöttem a zenéket – az első lemez, amit megvettem, a Corrs Unplugged című lemeze volt –, és azzal szórakoztam, hogy kívülről megtanultam a dalokat.Az egyik nyaram például arról szólt, hogy Will Smith Willennium című lemezét tanultam be kamuangollal – mert akkor még fogalmam nem volt az angolról –, és a mai napig el tudom így rappelni.

(Az alábbi videóban a bizonyíték!)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Music & Me (@musicandmehu) által megosztott bejegyzés,

Németország zeneileg is sokkal nagyobb piac, több lehetőséggel. Annak idején meg sem fordult a fejedben, hogy a kezdeti sikereid után ott folytasd a karriered? Egy nemrég készült interjúban mondtad is, hogy visszahúz a szíved.

Akkor még nem gondoltam erre, de mostanában a Mörkkel próbálkozunk kint. Egyébként a Ments meg szerelmes sztori előtt, mielőtt Magyarországra költöztünk, Jamie Cullum nagy hatással volt rám, és nagy változást hozott a zenei ízlésemben. Meg nagyon rákattantam egy animációs sorozatra, a Cowboy Bebopra, aminek iszonyú jó big bandes-jazzes zenéje volt – leginkább a főcímdala, a Tank! miatt érdekelt.

Amikor hazajöttünk, én már jazzes dolgokat hallgattam, viszont közben már szerettem volna kipróbálni magam. Először a német Megasztárba, a Deutschland Sucht den Superstarba akartam benevezni, ezért egy ottani barátnőmmel elmentem Mannheimba egy castingra. Viszont magyar útlevelem volt, ami összezavarta őket – hiányolták a tartózkodási engedélyt, pedig németországi születésűként erre nem lett volna szükségem –, úgyhogy a biztonsági őr nem engedett be, ami utólag belegondolva a lehető legjobb dolog, ami velem történt. Aztán a magyar Megasztárban próbálkoztam, ahol az elődöntőig jutottam. Ott nagyon szarul énekeltem még, de a Szabó Zé nevű producer látott bennem fantáziát. Ebből lett a szólóprodukció, ami 16-tól 19 éves koromig tartott. Ez egy iszonyatosan intenzív időszak volt: két lemez, videoklipek, pár évig minden erről szólt az életemben.

Ha jól tudom, a második lemez után szerettél volna jobban beleszólni a dolgokba, kicsit más irányba menni, de a menedzsment nem igazán volt vevő rá, ezért is váltak el az útjaitok. Ha akkor hagynak érvényesülni, vajon szólóban is hasonló zenét csinálnál mostanra, mint mondjuk a Mörk?

Ezek ilyen pszichológiai folyamatok, amiken át kell esni, ha az embernek nincs magas szintű önismerete még. Ez az egész kreált bennem egy csomó problémát és egy hosszú ideig tartó önismereti válságot.Sok idő kellett, amíg lepucoltam a megfelelési kényszereket, a felesleges lerakódásokat. Igazából a Mörkben tudtam megélni először, ami én vagyok. Ebben benne van a mélyebb, megfejtős énem, a teljes kretén elborulás, a diverzitás – világéletemben sokféle műfajt hallgattam –, a teatralitás és a szarkazmus.

Amikor a szólóprodukcióhoz demókat csináltunk, Jamie Cullum lebegett előttem példaként, de az se én lettem volna.Végül komoly kompromisszumot kötöttem. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy mennyire fontos az önazonosság. Nem elég az, hogy sokan ismernek, sokkal fontosabb, hogy hogyan viszonyulnak hozzád. Ettől meg kellett szabadulni egy ponton. Rá egy évre kezdtem el a Kodolányi jazztanszakára járni, és igazából mostanra, 29 éves koromra alakult ki egy olyan zenei ízlésvilágom, ami egy jó alap, ami mentén el lehet indulni.

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha már Jamie Cullumot említetted nagy példaképként, azért elég menő, hogy nemrég éppen előtte léphettetek fel a Mörkkel, de korábban olyan sztárok előtt is zenéltetek, mint Gregory Porter vagy az Incognito. Ilyenkor mennyire ismerkedsz a backstage-ben, rajongó típus vagy egyáltalán?

Cullumhoz remegő kézzel mentem oda. A két zenekar tök jól eldumált egymással, lemezeket is cseréltünk, és utána külön is volt alkalmam beszélni vele, nagyon laza és udvarias volt. Úgy éreztem magam, mint egy kis rajongó, ez abszolút bennem van, ha nagy kedvencekkel találkozom. A Came for Nothing című dalunknál egyébként kicsit érződik is Cullum hatása, van egy ilyen legendás komment, amit azóta is némi cinizmussal emlegetünk: „Erős Jamie Cullum-vonalat érzek”. De hát volt benne igazság. (nevet) Egyébként egy sztár esetében nekem a mai napig az egyik legfontosabb dolog, hogy egyszerre legyen jó zenész, önazonos és emberileg is értékes. Szerencsére sok olyan zenész van, akire minden szempontból felnézhetek, deMichael Bublénak például egy pillanat alatt kitöröltem az összes lemezét az iTunesomból, mert megnéztem pár interjút vele, és egy arrogáns embert láttam. Hatalmas csalódás volt. Cory Henry, Stevie Wonder vagy Robert Glasper viszont abszolút példaértékűek számomra.

Ha először érkeznének hivatalosan földönkívüliek a bolygóra, melyik dalt játszanád le nekik a fogadóceremónián?

Úristen, mekkora felelősség! Mindenképpen olyan dal kell, ami univerzális. Hirtelen Stevie Wonder jutott eszembe, a Superstition vagy a Higher Ground. Legyen inkább az utóbbi. Ha az ufók tudnak a sorok között olvasni, akkor az emberiségnek sok aspektusára rájöhetnek. Sőt, ha már idejöttek ki tudja milyen messziről, tiszteljék már meg az emberiséget azzal, hogy végighallgatják az egész lemezt, az Innervisionst!

Ha a világ összes zenéje megsemmisülne, és csak egy dalt menthetnél meg, melyik lenne az?

Akkor sajnos a felelősségtudat nyerne, és valószínűleg Bachot kellene menteni. Bár nem dal, de a Das Wohltemperierte Klavier 1-2-t mondanám, mert egy hangszeren előadható, és nagy zenei tudás rejlik benne.

A Mörkkel rengeteget koncerteztek külföldön, és úgy tudom, ilyenkor szívesen mentek el más zenekarok bulijaira is. Melyik volt életed koncertélménye hallgatóként?

Talán Cory Henry New York-i koncertje az ikonikus Blue Note Jazz Clubban, ez volt az első szólóbulija, és túlzás nélkül mindenki sírt, ő maga is. Elképesztő volt. De szerencsére sok jó koncerten megfordultam már életem során. Nagy hatással volt rám a Trafó indiai koncertsorozata, a Gundecha testvérek énekworkshopjára is elmentem. Tavaly nagyon jó volt még a Szigeten az Unknown Mortal Orchestra és Lianne La Havas. Bár nem szeretem a Szigetet, de egy-két előadó miatt valahogy mindig ott kötök ki. Nemrég pedig Louis Cole-on voltunk, aki a Knowerben is játszik. A szimfonikus zene, főleg a romantika nagyon beindít, bár klasszikus zenei koncertekre ritkábban jutok el. A Müpa nagytermének az akusztikája például zseniális ebből a szempontból.

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha már a Müpát említetted, június 18-án nagykoncertet adtok a Hey, June! keretében a Fesztivál Színházban, ahol a nemrég megjelent The Death and Resurrection of Mörk című lemezetek mellett az egész munkásságotokból válogattok. Milyen extrákkal készültök?

Az egyik fontos mozzanat, hogy olyan régi számokat is eljátszunk majd, amiket mostanában már nem nagyon szoktunk. Például a Came for Nothingot, a Selfish Thinget vagy a Dancing Like a Foolt.Van egy olyan érzésem, hogy bizonyos dalokat ott lehet majd utoljára hallani tőlünk élőben. Komoly változásokon megyünk keresztül, úgyhogy kicsit daltemető jellege is lesz a dolognak.Emellett egy igazi meglepetéssel is készülünk, amit nem árulok el, Karcis Gábor barátunk speciális látvánnyal támogatja meg az estét, és két nagyon különleges zenész is elfogadta a meghívásunkat: Ávéd János szaxofonos és Ifj. Tóth Pisti gitáros, aki az első lemezünkön több dalban is játszott.

A Make It to the Top című számunk is másik szintre lép, Bálintunk (Szeifert Bálint Jason basszusgitáros – a szerk.) írt hozzá egy plusz hangszerelést, és azt fogják megszólaltatni a vendégművészeink. Teljesen más élményt ad az is, amikor van rendes versenyzongora, úgyhogy Gábor (Novai Gábor billentyűs – a szerk.) még inkább meg tud majd őrülni. Ki tudja, mikor lesz újra lehetőségünk hasonló kaliberű helyszínen fellépni, úgyhogy mindent beleadunk, amit reményeink szerint a közönség is értékelni fog.

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Nézőként is gyakran megfordulsz a Müpában. Milyen koncerten voltál utoljára?

Judith Hillen, ami bár jó volt, kicsit csalódást is okozott, előtte pedig Mark Kozeleken, aki nagy hatással volt rám. Körülbelül 2 éve játszott ott a Cory Henry and the Funk Apostles és utána a Knower, amit szintén Rafi (Halmos András zenei szervező – a szerk.) szervezett. Úgyhogy lassan érik neki egy szobor az épület előtt. (nevet) De a Müpában láttam Dr. Lonnie Smitht és Robert Glaspert is, és Akkezdet Phiai-koncert is nagyon megmaradt.

Melyik volt életed koncertje előadóként?

Nagyon nehéz kérdés. Szerencsére sok jó koncert van mögöttünk. Például az áprilisi A38-as lemezbemutató koncertünk nagyon jól sikerült, szinte spirituális élmény volt. Hihetetlenül megtisztelő volt, hogy ilyen szinten figyeltek ránk, azt éreztem, hogy szinte egyek voltunk a közönséggel, úgy kapcsolódtunk, ahogy csak nagyon ritkán. A Művészetek Völgye valami miatt általában csúcspont szokott lenni, de ott volt olyan „rossz” koncertünk is, amit viszont – a többiekkel ellentétben – én nagyon élveztem.

Az a buli „A bizonytalanság átölelése” címet viselte, mivelegy perccel a kezdés előtt azt mondtam a zongoristánknak, hogy felejtsünk el mindent, ne legyenek dalok, ne legyen semmi fix, csak impró. Nem úgy sült el, ahogy elképzeltem. De én a standupban is azokat szeretem, akik a kifejezetten kellemetlen dolgokba állnak bele. Aztán persze feloldják, de kell az a folyamat, hogy hogy mászol ki belőle. Ezt én is szoktam csinálni, amit nem mindenki szeret a zenekarban. (nevet) Most már azért kicsit visszavettem. A szobakoncertjeinket is nagyon bírtam, egyszer például a BME mászótermében zenéltünk, ami szerintem a mai napig felülmúlhatatlan.

A tőletek megszokott elszállós imprókhoz képest miben más, amikor a Random Trip vendégeként állsz a színpadon?

Előfordul, hogy az ember ott nagyon bizonyítani akar, de gyakran jól sül el. A múltkori például életem egyik legnagyobb Random Tripje volt, ahol Mohai Tamás volt a gitáros, és valami miatt nagyon el tudtam engedni magam. Olyanokat csináltam, amiket még soha, például magyarul nyomtam kb. nyolcvan százalékban, ami totál távol áll tőlem. Egy zenei standup volt, de mégsem volt öncélú.

Zentai Márk

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha már a nyelvről esett szó, a hazai zenei élet sajátosságai miatt tervezitek esetleg, hogy magyar nyelvű számaitok is legyenek?

Nagyon nagy vágyam, hogy itthon is értsék, mit szeretnénk kifejezni. Szerintem nagyon kevesen beszélnek úgy angolul, hogy egy szám hallgatása közben tényleg értsék a szöveget. Olyan pedig még kevesebb van, aki ennek ellenére szakít arra időt és energiát, hogy végigolvasson egy szöveget és értelmezze. Nem akarok ennyire pesszimista lenni, de ritka. Most már nem ódzkodom a magyar szövegtől, mert szeretnék kapcsolódni az emberekkel, és látni az arcukon real time-ban, hogy leesik a tantusz.

Meg kell találni azt a nyelvezetet és azt a módszert, ami működik, de tény, hogy még egyetlen magyar dalt sem írtam. Bár pár évvel ezelőttig még teljes dalokat sem, szóval soha ne mondd, hogy soha. A legelső önállóan írt dalom a Stare Into the Sun volt, és ezzel fogunk kezdeni a Müpában. Ami már csak amiatt is érdekes, mert senki nem ismeri, ugyanis nincs fent sehol. Akkor még az volt a nevünk, hogy We Are That, és a diplomaanyagom részeként készült – tulajdonképpen ez a közös munka hozott össze minket. A történet itt körbeér.

Ha életrajzi film készülne rólad, mi lenne a főcímzenéje?

Bilaltól és Robert Glaspertől az All Matter.

 

Márk válogatáskazettája

A Mörk frontemberének kedvenc dalai a saját válogatásában a gyerekkori favoritoktól a jelenlegiekig. 5 órányi élvezet 😉

Tetszett? Akkor kövesd a Facebook- és Instagram-oldalamat, hogy ne maradj le semmiről!

Ezeket olvastad már?

„Ha egy étteremben jó a zene, viszont kevésbé jó a kaja, hajlandó vagyok mégis oda menni, pedig ez...

Miket hallgat az egyik első hazai DJ, az első magyar kereskedelmi rádió, a Calypso alapítója? Mit...

Gyerekként arról is zenés darabot írt, hogy a húgát kullancs elleni oltásra vitték. Szemenyei János...