Gyerekként arról is zenés darabot írt, hogy a húgát kullancs elleni oltásra vitték. Szemenyei János igazi jolly joker a hazai színházi szakmában: prózai színészként, énekesként és zeneszerzőként is bevethető. Kevesen mondhatják el magukról, hogy egyszerre játszanak főszerepet a Madách musicaljeiben, dolgoznak együtt – színészként és zeneszerzőként is – Mundruczó Kornéllal, és énekelnek operát a Müpában. Melyik számra pattant fel még hullafáradtan is egy premierbulin, melyik énekesnőért volt oda kamaszként, és mit énekel otthon a gyerekeinek? Interjú és válogatáskazetta.

Melyik dal szól most a fejedben?

Tyűha, az az igazság, hogy kisiskolás koromtól kezdve folyamatosan zenék járnak a fejemben (nevet), többnyire olyanok, amiket én írok. Első osztályos koromban például Juci néni, aki a földszinten lakott, mondta az anyukámnak, hogy ez a kisfiú állandóan beszél magában. Mindig úgy mentem haza az iskolából, hogy járt a szám. Már akkor is zenéket szereztem, azokat dúdoltam. Most például a Rocksuli előadása előtt beszélgetünk, annak a dallamai kavarognak bennem, de ezzel párhuzamosan sok más is. Most jöttem a Candide korrepetíciójáról (Bernstein operájának címszerepét énekli a CAFe Budapest produkciójában, a Müpában– a szerk.), ezért most pont az a spanyol dal jár az agyamban, amit utoljára vettünk. Emellett írom a Táncos a sötétben című darab zenéjét a Játékszín számára. Ez azért is érdekes, mert sokáig nem lehetett a filmből színházi előadást készíteni – Björk zenéjét sem lehetett használni, és zenét sem lehetett hozzá szerezni. Nagy kihívás, mert mindenkinek, aki látta a filmet, Björk zenéje van a fejében.

Björköt szereted egyébként?

Nagyon elvont nekem. De abszolút tisztelem, és a film dalait is nagyon szerettem. Az előadásban viszont inkább nyitott, idilli zenével próbáljuk ellenpontozni a drámai történetet.

Szemenyei János

A Madách tetőteraszán tomboló jeges szél után jobbnak láttuk az öltözőben folytatni. 🙂 / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Volt már olyan, hogy egy dal vagy musical annyira az agyadra ment, hogy kínszenvedés volt elénekelni a színpadon? Ilyenkor van valamilyen trükköd, hogy újra megszeresd?

Persze, az embernek vannak olyan előadásai, amiket nem szeret annyira. Sajnos tíz-tizenöt előadás után hajlamos vagyok megunni sok mindent, ezért mindig keresnem kell az apró változtatási lehetőségeket. Előfordul az is, hogy egyszerű generációs különbség miatt nem áll hozzám valami olyan közel: például a Tied a világ című musicalben Illés-dalokat énekeltünk, én viszont nem annyira éreztem magaménak ezeket, a szüleim is egészen más zenéket hallgattak.

Miket?

Apám nagy beatleses volt, de a Pink Floydot is bírta.Akkor szerettem meg a Queent: nagy kedvencem volt az a lemez, aminek az egyik oldalán a Bicycle Race volt, a másikon pedig a Fat Bottomed Girls. Imádtam ezt a fajta elrugaszkodást a szokványos zenétől.Michael Jacksont is rengeteget hallgattam, anyukám kedvence pedig a Modern Talking volt – ezek mind hatással vannak arra, hogy milyen zenéket írok. Nagyon szeretem a nyolcvanas évek zenéjét. Nyilván voltak mese- és gyereklemezeink is, de igazán a dramatizált zenék és hangjátékok hatottak rám. A duplalemezes Óz (Az Óz, a nagy varázsló 1980-as hangjátékváltozata – a szerk.) például annyira beégett, hogy amikor felkértek, hogy írjak a darabhoz zenét, a karaktereket teljesen annak nyomán szedtem le tudat alatt.De nagyon meghatározó volt számomra Csajkovszkij B-moll zongoraversenye is. Kívülről tudtam az egészet, és már gyerekként készítettem rá hangjátékot magnóval.Ünnepekkor általában egy-egy ilyen hangjátékos kazetta volt az ajándékom a családtagoknak. Később ez olyan szintre fejlődött, hogy már arról is zenés darabot írtam, amikor kullancs elleni oltásra kellett vinni a húgomat.

Akinek ennyire tele van az élete zenével, annál jogosan merül fel a kérdés, hogy egyáltalán van-e igénye és füle mások zenéjére. Szoktál otthon zenét hallgatni?

Gyerekkorunkban otthon nem szólt folyton a rádió. Ha zenét hallgatunk, az külön program volt, nem csak háttérként szolgált. Ez meg is maradt nálam, ilyenkor leülök, és nem tudok másra koncentrálni. Egyébként van néhány olyan új popdal, ami meglepett mostanában. Például a Rocksuli premier-buliján annak ellenére, hogy holtfáradt voltam, két számra is felpattantam. Bár tánc közben sem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy úristen, de jó ez a váltás. Az egyik Justin Timberlake Can’t Stop the Feeling című száma volt, a másik pedig Bruno Marstól az Uptown Funk.

Szemenyei János

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Volt olyan, akiért annyira rajongtál tiniként, hogy a poszterét is kitetted?

Igen, de nem azért rajongtam érte, mert annyira tetszett a zenéje, hanem azért, mert kamasz voltam. Példáulodavoltam Britney Spearsért, és gyűjtögettem a képeit. Annak idején még a Spice Girls is kint volt a falamon. Mivel tudtam, hogy a kedvenc zenéimről lesz szó, beszélgettünk a feleségemmel, hogy van-e egyáltalán olyan CD, amit be szoktam rakni, és ő emlékeztetett, hogya Spice Girls második albumát (Spiceworld – a szerk.) például minden évben meghallgatom.Tényleg ott van a kocsiban. (nevet)

Színházi darabok zeneszerzőjeként szereted, ha instruálnak, vagy inkább azt kedveled, ha szabad kezet kapsz?

Ez mindig a produkciótól függ, de inkább az utóbbi. Egyszer például Az ember tragédiájához írtam zenét a szombathelyi Weöres Sándor Színház számára, Jordán Tamás felkérésére. Teljesen szabad kezet kaptam, fantasztikus érzés volt. Miután megcsináltam – ráadásul abból írtam a diplomamunkámat is a színművészetin, hogy milyen zenét írnék hozzá –, úgy éreztem, hogy tényleg a lehető legtöbbet kihoztam belőle.

Erre eltelt két hónap, és hívott Alföldi (Alföldi Róbert rendező – a szerk.), hogy Az ember tragédiáját rendezi, nem írnék-e hozzá zenét. Én meg mondtam, hogy „mégis hogy, amikor szerintem már megírtam a tőlem telhető legjobbat?”. Ha mondjuk öt évvel később kérnek fel, akkor oké, de miért gondolnék mást róla két hónappal később? Ő viszont egészen másfajta színházat csinált, linkeket küldött, hogy mi az elképzelése, ment a harc, viszont ez is inspirált. Teljesen más lett. Szeretem mutogatni, hogy az angyalok kara hogyan hangzik az egyiknél és hogyan a másiknál.Jordánnak egy orgonaszólóval induló, klasszikus oratóriumot írtam, az angyalokat pedig gyerekek szólaltatták meg. Alföldinél viszont – ugyanazzal a szöveggel – egy gospel hangzott el, fiúkórussal.

Szemenyei János

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Melyik általad írt zenére vagy a legbüszkébb?

Nem tudok ilyet mondani, mert próbálom mindegyiket más-más stílus felé mozdítani. Mintha mindegyik valamilyen stílusgyakorlat lenne. Nincs kedvencem. Ha például valaki megkér, hogy küldjem el pár zenémet, teljesen zavarban vagyok. Ilyenkor az van, hogy küldök gyorsan kettőt, aztán másnap megbánom. Sokkal jobban szeretem, ha a zeném valaminek a részeként jelenik meg, éppen ezért nem is nagyon vannak a szó szoros értelmében vett dalaim. A másik eset, amikor órákon keresztül gyűjtögetem a dalokat, és küldök az illetőnek huszonötöt, amit meg úgysem hallgat végig – sok bába között elvész a gyerek.

Van olyan musicaldal, amit nem tudsz megunni?

Szeretem például a Szegény kissrácot a Sakkból. Nem tipikus verze-refrén-verze-refrén szerkezete van, hanem elmesél egy történetet.De ez sokkal nehezebben befogadható, ahogy például a Bohemian Rhapsody is. Nagy truváj volt annak idején, hogy lejátszotta a rádió, pedig az akkori átlaghoz képest nagyon hosszú volt.

Egy interjúban azt mondtad, hogy a musicalműfajban több a silány darab, mint az értékelhető. Ha három olyat kellene mondanod, ami az utóbbi kategóriába esik nálad, melyik három lenne az?

Sondheim és Bernstein darabjait szeretem. A West Side Story is populáris, de azért nagyon jól meg van komponálva. Gershwin Porgy és Bessét és a Schönberg szerezte Nyomorultakat is kedvelem. Igazából a megvalósítással szokott sokszor baj lenni itthon. Ha pedig sok ilyennel találkozik az ember, hajlamos rámondani, hogy ez egy silány műfaj. Sondheimet és Bernsteint egyébként azért is becsülöm annyira, mert az opera és a musical határán mozognak.

Most éppen Bernstein Candide-ját próbálod, a címszerepet énekled a Müpában október 13-án. Mit gondolsz róla, mint szerzőről?

A Mise című produkciót, amit szintén Böhm György rendezett, nagyon élveztem a Müpában, és a West Side Storyval már többször találkoztam, bár Tony szerepéről sajnos lecsúsztam.Egyszer Debrecenben voltam castingon, miközben Zalaegerszegen volt szerződésem, és a válogatás miatt elkéstem egy előadásról. Jól meg is büntettek. Valószínűleg ez egy jel volt, hogy nem kell erőltetni. (nevet)A Candide-ot most éneklem először. Bagó Gizella énektanárnő minden évben szokott koncertet csinálni a volt tanítványaival – én ugyan nem voltam a tanítványa, de megtisztelő, hogy elhívott engem is –, és idén felmerült, hogy Candide-ot énekeljek. Aztán azt mondta, hogy nem nagyon van benne olyan szólódal, amit ki lehetne ragadni egy koncertre. És tényleg. Nem olyan, mint például Schubert Winterreise című műve, aminek mind a huszonnégy dala önmagában is megállja a helyét. Persze Bernstein is ilyen, de sokkal inkább színházi zenét csinált.

Szemenyei János

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Az operával hogy állsz?

Azt mondják, ez a műfajok csúcsa. Szuper dolog operában énekelni, főleg úgy, hogy én sosem kaptam klasszikus hangképzést.Ezért is örülök a Candide-nak, mert hatalmas kihívás: operaénekesekkel dolgozhatok együtt, miközben én leszek az egyetlen a szereplők között, aki ezt a műfajt nem tanulta. Ugyanilyen fontos volt számomra a Proton Színház Winterreise előadása, amire Mundruczó Kornél kért fel. Ennek az előadásnak a korábbi, Antwerpenben megvalósult változatában a dalokat egy operaénekes énekelte, ezzel egy időben pedig egy színész némajátékkal elevenítette meg a történetet.

Kornéllal már többször dolgoztam együtt, a Proton Színház Szégyen című előadásában például elénekeltem a Nessun Dormát (Az előadás november 27-én és 28-án látható legközelebb a Trafóban – a szerk.), ezután gondolt arra, hogy a Winterreise hazai előadásában ugyanarra a szereplőre bízza az énekesi és a színészi feladatot. Három korrepetitorhoz jártam: egyikük megtanította a dalokat, másikuk Schubert-specialistaként azt mutatta meg, hogyan szoktak Schubertet énekelni, a harmadik pedig az Óbudai Danubia Zenekar részéről foglalkozott velem. Több mint egy évig készültem erre a szerepre.Visszatérve a Nessun Dormára: annyira szeretem ezt a dalt, hogy a hetedik kerületi lakásomban a galérialépcső zongorabillentyűkből állt, a kovácsoltvas korlátra pedig rá volt kottázva az ária első sora.

Hogy tudsz átállni egy Rocksuli után egy Candide-ra?

Nehezen, mert a Rocksuli – habár nagy kedvencem –, elég üvöltős: az előadás végére alig van hangom. Ilyenkor mindig rádöbbenek, nem véletlen, hogy nem maradtam kizárólag ennél a műfajnál.  De olyan boldogan tudok eljátszani egy Rocksulit, ha tudom, hogy másnap a Mennyei hang lesz a Játékszínben, mert ott meg klasszikusokat, Mozartot, Strausst zongorázom.

Szemenyei János

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Mik a tökéletes körülmények számodra, amikor zenét írsz?

A zeneszerzés úgy működik nálam, hogy fejben kitalálom a dallamot, azután feléneklem a telefonomra, hogy el ne felejtsem, majd zongorán megkeresem a megfelelő akkordokat. Ha már nagyjából megvan, hogy mit szeretnék, el kell mennem egy stúdióba. Közben társas lényként is szükségem van valamiféle kontrollra, hogy valakivel kommunikáljak arról, amin éppen dolgozom. Tizenöt éve működöm együtt például Mészáros Lászlóval, aki már ismeri minden rezdülésem.

Ennyi zenével a fejedben hogy tudod kizárni a zenei hatásokat, amikor komponálsz?

Minden, amit hallok, hatással van rám – a nyolcvanas évektől kezdve odáig, hogy most éppen milyen előadásra próbálok. Az egyik darabot, amin éppen dolgozom, ösztönösen rockosabb irányba vittem el a zenémmel, mert éppen a Rocksulit próbáltam. Nincs baj ezzel, de persze azért figyelek arra, hogy ne vegyek át konkrét dallamokat. (nevet) Bár volt már olyan is, hogy véletlenül megírtam a Keresztapa zenéjét, csak egészen más hangszerelésben. (nevet)

A gyerekeidnek szoktál énekelni?

Folyamatosan. A kislányom eleinte azt hitte, hogy az a normális, ha valaki énekel, és a beszéd volt neki furcsa. (nevet) Egyébként nem vagyok az a fajta, aki állandóan kornyikál. Ha jobban belegondolok, színházi előadásokból nem nagyon szoktam részleteket énekelni, inkább népdalokat és gyerekdalokat.Éppen a Winterreisét tanultam, amikor még csak a pocakban volt a kislányom, ezért a születése utáni pár hónapban jolly jokernek számított a darab, mert ha azt énekeltem, mindig elaludt.Azt viszont nem értettük, hogy pár-hónaposan miért pörög a technóra, mivel soha nem hallgattunk ilyesmit. Aztán rájöttünk, hogy amikor terhes volt a feleségem, rengeteget jártunk személyi edzőhöz, és az edzőteremben ment a tuc-tuc. Anyuka jól érezte magát arra a zenére, Janka pedig összekötötte a kettőt. (nevet)

Milyen zenéket hallgattok közösen?

Elsősorban gyerekdalokat és népdalokat. De az autóban például már másfél éve csak az Ózt lehet hallgatni, amit én írtam, de nem azért, mert annyira reklámoznám magam a gyerekeimnek. (nevet) Kiírtam CD-re, hogy utazás közben meghallgassam, milyen abban az állapotában, mit kellene változtatnom.  Azután annyira megtetszett a kicsiknek, hogy már nem is lehet mást hallgatni. Janka három éves, és már meg tudja mondani, hogy tetszik-e neki valami, vagy sem. Ha gyerekdarabot írok, mindig letesztelem rajta.

Mennyire jutsz el koncertekre, és régebben mennyire voltál fesztiválozós?

A fesztiválozás szinte teljesen kimaradt nekem, a Szigeten is csak azért voltam, mert felléptem. Koncertekre sem nagyon jártam. Sőt, zenekart sem csináltam, pedig adta volna magát. Ahhoz kell egyfajta attitűd, hogy az ember a szabadidejében lemenjen a pincébe, és zenéljen a haverokkal. Én viszont már gyerekként is inkább jeleneteket és zenéket írtam a kis szintimmel, szóval primitív módon már akkor is stúdióztam – és így sokkal gyorsabban tudtam haladni, mint egy zenekarral.

Szemenyei János

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Nem voltam soha az a koncertezős fajta sem.Annyi munkám van, hogy ha van egy szabad estém, nem színházba vagy koncertre szeretek menni, hanem moziba. Bár egy jó Jamiroquaira azért elmennék például. Csak az a baj, hogy annyival hamarabb meg kell venni a jegyet, hogy olyankor még nem tudom, játszom-e aznap. Leginkább filmzenei koncertekre mennék szívesen. Nagyon bírtam volna például Jerry Goldsmith filmzeneszerző koncertjét, akit azért szeretek nagyon, mert nem evidens módon használja a hangszereket. Ő írta például az Alien zenéjét is. Egyszer szeretnék elmenni egy olyan koncertre, ahol John Williams vezényel.

A hazai zenekarok közül van olyan, akiket bírsz, és akár zenét is szívesen írnál nekik?

A Biebersben például nagyon szeretem, hogy a nyolcvanas évekből merít, ami nagyon közel áll hozzám. Puskás Petivel sokat szoktunk beszélgetni a zenéről.

Idén lesz egy szilveszteri bemutatód, pedig szilveszteri gyerek vagy. Mikor tudtad utoljára úgy rendesen megünnepelni a szülinapodat?

Sokáig úgy voltam vele, hogy szilveszterkor nem akartam dolgozni. De aztán négy-öt évvel ezelőtt elengedtem ezt a vágyamat. Úgy fogom fel, hogy ilyenkor igazából mindenki az én szülinapomat ünnepli. (nevet)

 

János válogatáskazettája

A színész-zeneszerző kedvenc dalai a saját válogatásában.

Tetszett? Akkor kövesd a Facebook-oldalamat, hogy ne maradj le semmiről!

Ezeket olvastad már?

Bármelyik zenekarával is lépjen színpadra, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogunk unatkozni. A...

Az egyik legizgalmasabb hazai zenekar, a pszichedelikus soult játszó Mörk frontembereként Zentai...

„Ha egy étteremben jó a zene, viszont kevésbé jó a kaja, hajlandó vagyok mégis oda menni, pedig ez...