Music & Portugália: ezek a zenék jöttek szembe Lisszabonban és Portóban

A zenét sosem lehet kizárni, még akkor sem, ha utazol – persze miért is kellene? Engem például különösen érdekel, hogy ahol éppen járok, mit hallgatnak az emberek. Vagy mit énekelnek. Ezért amikor október közepén egy hetet Lisszabonban és Portóban töltöttem, folyamatosan figyeltem az utcazenészeket, és ha tetszett, amit hallottam, jól le is videóztam / fotóztam, hogy megoszthassam veletek. Emellett lelkesen jegyzeteltem, hogy milyen zenék szólnak az éttermekben, bárokban vagy éppen a sétahajón. Így láttam Portugáliát a zene tükrében: fotók, videók + playlist!

Aki arra számít, hogy a posztom tele lesz fadóval és portugál slágerekkel, annak sajnos csalódást kell okoznom. Egyszerűen azért, mert ezekkel alig találkoztam az út során, vagy ha mégis – például amikor egy bácsi lélekig hatoló fadót nyomott egy elhagyott kis utcácskában –, nem lett volna ildomos elővenni a telefonomat, és az arcába dugni. Ettől függetlenül egyértelműen az a benyomásom, hogy Lisszabon és Porto csordultig van zenével: átjárja az utcákat, a falakat, a partot és a sétahajót, sőt, még a buszon is dalra fakadnak a helyiek, ha éppen úgy tartja kedvük.

Utcazene a legjobb fajtából

Kezdjük rögtön az utcazenészekkel, akik többnyire leginkább spontánul odakeveredett profiknak tűntek. De komolyan, egy pöpec kis fesztivált össze tudna hozni belőlük az ember, ha nagyon akarná. Például ezek a szaxofonos srácok dobkísérettel nyomták, a repertoárjukban többek közt Beyoncé és Bruno Mars is felbukkant:

Az óváros felé közelítve sem változott a helyzet, viszont ott már akadt olyan csapat is, aki láthatóan inkább a frekventált helyre koncentrált, és nem a gyakorlásra. Nem így ez a srác, aki a Mad Worldöt hihetetlen finoman tolmácsolta, tökéletes aláfestőzenét szolgáltatva a mesés kilátáshoz:

Bolhapiac – Kincsek a David Bowie-tányértól a fadóig

Kedden reggel a Feira da Ladra bolhapiac felé vettük az irányt – szombaton és kedden lehet elcsípni a Campo de Santa Clarán –, ahol megszámlálhatatlan felesleges kacatot halmoztak fel az árusok a poros távirányítótól a ronda babákig. Mindezek ellenére gyönyörű hely, ami mindenképp megér egy látogatást.

A Feira da Ladra bolhapiac

Persze rengeteg kazetta, CD és vinyl sorakozott a pultokon: az első dolog, amin megakadt a szemem, Kodály Székely fonója volt. Az alábbi kép hátterében pedig míves porcelántányérok láthatóak Frida Kahlo és David Dowie arcképével. Utólag már iszonyúan bánom, hogy az utóbbit nem hoztam el.

A magyarok mindenhol ott vannak: Kodály Székely fonója a lisszaboni bolhapiacon

Klasszikusokban sem volt hiány: Beethoven, övtáska, múlt századi laptop.

Beethoven és az övtáska esete

Az egyik kedvenc képem a piacról:

Indiana Jones és a trombita

A népszerű amerikai előadók közül egyébként gyakran felbukkant a kínálatban Michael Jackson – például a Thriller és a Dangerous –, az ABBA, Tina Turner, a Green Day, Julio Iglesias vagy éppen Cesaria Evora. 

CD & kazetta minden mennyiségben

A portugál előadók közül például José Afonso (Zeca Afonsóként is ismert) lemezeivel találkoztam,  aki a Salazar-diktatúra elleni küzdelem egyik emblematikus alakja volt, de a fado más ismert előadói is ott sorakoztak, például Carlos do Carmo, Tristão da Silva és João Ferreira-Rosa, az újabb generációból pedig Ricardo Ribeiro. 

A helyi Korda Gyurik és Demjén Rózsik mellett / között a zeneileg kissé Eros Ramazottira hajazó Tony Carreira is felbukkant.

Lemezbolt a metróban, bulinegyed és jazzbár

A női előadók közül Amália (Amália Rodrigues), a híres fado-énekesnő lemezei tűntek fel legtöbbször, az alábbi fotón például nem messze a heavy metal szekciótól. Nagyon bírtam egyébként, hogy Lisszabon legmodernebb részén, az Oriente metrómegálló csarnokában egy hatalmas lemezbolt terült el a mozgólépcső mellett.

Amália az Iron Maiden szomszédságában

Kicsit távolabbról:

A kedvenc metrómegállóm

A fent látható lemez első dala:

A fado egyébként úton-útfélen szembejött: az egyik legismertebb fado-étterem, az éjszakai életéről híres Bairro Alto negyedben található Adega Machado fala például csodás csempékkel mesél a műfajról.

Az Adega Machado

A bulinegyedben persze a többség nem a fadóra volt ráizgulva: az egyik hostel bárjának ajtajában például ez a látvány fogadott minket, és mindenki torka szakadtából ordította a Summer of ’69-t. Külön felhívnám a figyelmet az utcai árus portékájára.

Bulika a Bairro Altóban

A környék leginkább a Kazinczy utcára hasonlított, bár itt valahogy sokkal családiasabb volt a hangulat.

A hangulat adott

A kedvencem mégis a Páginas Tantas nevű jazzbár volt, ahova teljesen véletlenül csöppentünk. Végtelenül bájos, egészen olyan, mint egy filmes vagy színházi díszlet – ahogy a zenekar mögött egy hatalmas ablakon át látod a graffitivel tarkított utcán sétáló járókelőket. Ráadásul a srácok zseniális módon dolgoztak fel népszerű popslágereket, például a kedvenc Michael Jackson-dalomat, a Human Nature-t:

Az egykori piros lámpás negyedben található Rua Nova do Carvalho, azaz a rózsaszín utca sem utolsó látvány, ahol szuper bárok, éttermek és klubok váltják egymást:

Csak előre a rózsaszín köves úton

Porto, a varázslatos: Beethoven, Iron Maiden és rockburger

Lisszabon után Portóba is átruccantunk, ahol a Duero partján sétálgatva rögtön egy iszonyú tehetséges utcazenészbe botlottunk:

A varázslatosan szép városban egymást érték a szebbnél szebb házak, az egyiken például gyönyörű csempék örökítik meg Beethovent és Wagnert – az egyetlen szépséghibája csak az volt, hogy Beethoven nevét nem sikerült helyesen leírniuk. De hát ne legyünk telhetetlenek.

Ugyanebben az utcában egy szecessziós épületben kapott helyet a Rendezvous rockklub, ami a következő szövegekkel próbálta becsábítani az embereket: „Sosincs késő, hogy rocksztár legyél!”, „Miért sétálnál, ha táncolhatsz is?”. Tényleg, miért?

Sosincs késő, hogy rocksztár legyél!

Az Iron Maiden innen sem hiányzott, például az alábbi jó kis minidobszettel egy zenebolt kirakatában találkoztam.

Minidob & Iron Maiden

És ha már kirakat, muszáj megmutatnom ezt a csodás kompozíciót, ahol remek stílusérzékkel helyezték el Cristiano Ronaldo fejét:

C. Ronaldóval mindent el lehet adni (?)

Ha már Portóban jártunk, elzarándokoltunk az óceánhoz is: a parton futottunk bele a Rockeria 87 nevű kézműves hamburgerezőbe, ahol az egész menüt ismert rockbandáknak szentelték. A legolcsóbb a U2 és az Aerosmith fantázianevű hamburger volt 6,50 euróért, a legdrágább pedig az Iron Maiden 10,90-ért, a köztes árfekvésben pedig a Guns N’ Roses, a Bon Jovi és Red Hot Chili Peppers közül választhattunk. (Végül nem itt ettünk, de tetszett a koncepció.) Mondjuk az is biztos, hogy a zenekaroktól nem nagyon kértek engedélyt a nevük felhasználásához.

U2-ra, Aerosmith-re vagy Red Hot Chilire fáj a fogad?

És akkor már a másik oldalt is megmutatom, mert lélegzetelállító:

Két nap Porto után vonattal utaztunk vissza Lisszabonba, és előtte még gyorsan be akartunk kapni valamit a pályaudvar környékén. Erre teljesen véletlenül belefutottunk egy spontán fesztiválba a vasútállomás melletti kis sikátorszerű területen. Ez is jól mutatta, hogy a portugálok a legkiábrándítóbb környékből is képesek kihozni a legjobbat: egy fiatal zenekar koncertjére ropták az emberek, miközben street foodtól és sörtől roskadoztak az asztalok.

Kis ereszdelahajam a portói pályaudvar mellett (jobb szélen a vasút épülete)

Még órákig tudnék mesélni, de most igyekeztem a zenére szorítkozni. Az út alatt folyamatosan figyeltem, hogy mi szól a rádióban, a parton, a bárokban vagy éppen sétahajón, és a dalokból összeállítottam egy jó kis playlistet. Fado szinte egyáltalán nincs rajta, van viszont Bill Withers, R.E.M., Kendrick Lamar, The Hellacopters vagy éppen Masego. A leggyakrabban hallott szám pedig egyértelműen a Vaya Con Dios Nah Neh Nah című dala volt. A listát az utazásom kronológiáját követve raktam össze. Jó zenehallgatást!

Tetszett? Akkor kövesd a Facebook-oldalamat, hogy ne maradj le semmiről!