Nőnap alkalmából végiggondoltam a kedvenc női előadóimat, hogy összerakjak egy girl powertől sistergő dallistát. Aztán ahogy jött egyik szám a másik után, rájöttem, hogy sok közülük nem is sistereg, nem erőt demonstrál, csak észrevétlen finomsággal vesz le a lábadról. Különösebb erőlködés nélkül kúsznak valahova nagyon mélyre. És éppen ebben rejlik az erejük.
Nem akarok bőgni, aztán megszólal Joni Mitchell Both Sides Now-ja, és kész a baj.
Nincs kedvem táncolni, de Lady Gaga Marry the Nightját képtelen lennék végigülni.
Nem akarok valakire gondolni, de Björk Jógája elintézi.
Rossz kedvem van, erre a Hideaway (Kiesza) csak kibillent.
Elvesztettem valaki nagyon fontosat, és Tori Amos Winterje hallatán újra fogom a kezét.
És a sort még folytathatnám. De inkább beszéljenek ők helyettem.
Köszönöm, csajok.
