Ő volt az ország egyik első igazán vagány és energikus női frontembere – azóta is visszasírom azokat az Anima-koncerteket. Akár saját projektet visz, akár vendégként lép színpadra, amihez nyúl, összetéveszthetetlenül némethjucis lesz. Az énekesnő egy napsütéses délutánon, a Margitszigeten nekem mesélt először arról, hogy babát vár – bevallása szerint mostanra ért be nála saját egykori dalszövege: „Csinálj sok-sok gyermeket”. De az is kiderült, milyen lemezeken nőtt fel, melyik a kedvenc Budapest Bár-dala, és melyik világhírű zenésszel beszélgetett szívdobogva a Sziget-backstage-ben. INTERJÚ + VÁLOGATÁSKAZETTA.

Eredetileg februárban kértem tőled interjút, de akkor azt mondtad, hogy térjünk vissza rá áprilisban, mert még „alakulsz”. Mi változott azóta?

Egyrészt a testem alakult kismamává (nevet), ugyanis nem sokkal korábban tudtam meg, hogy kisbabám lesz. Februárban még kicsit káoszban voltam mind fizikálisan, mind szellemileg: azért mégiscsak 20 éve pörgök, és most az a helyzet állt elő, hogy július végétől már nincs koncert. Így már nem tudom például megcsinálni a Lovasi ’18-turnét sem (Juci gyakori vendége a Kiscsillagnak, illetve Lovasi Andrásnak, akinek a születésnapi arénás koncertjén is fellépett – a szerk.), ami júniusban indul. A másik, hogy ebben az évben kellett leadnom egy saját szólólemezdemót. Erre korábban pályázati pénzt nyertem, még a Hey Honey formációval, ami iszonyatosan izgalmasnak ígérkezett, de személyes okok miatt sajnos csak egy évig tartott – egy 5 számos kislemezt adtunk ki, Episode 1 címmel. (A 2014-ben alapított duó másik tagja Matisz Flóra volt – a szerk.) Ezt szerettem volna folytatni, rengeteg dalom összegyűlt, és közben megtaláltam a páromat, G. Szabó Hunort, a Qualitons frontemberét, aki nemcsak a szerelemben, hanem a zenében is a társam. Vele akartam megcsinálni ezt az albumot, a demón is játszik. Eredetileg szeptemberben adtam volna ki a lemezt, így viszont szükség volt némi újratervezésre. (nevet)

Hunorral a közös munka hozott össze?

Nem, úgy ismertük meg egymást, hogy a Nemjucinak és a Qualitonsnak közös próbaterme volt. Akkoriban még csak szakmai-haveri kapcsolat volt közöttünk, és hát a Qualitons volt a kedvenc magyar zenekarom. Hunor egyébként eredetileg jazzdobos.Egyszer hallottam a Bánkitón a Smárton Trióval játszani, és felkaptam a fejem, hogy „úristen, ki ez, aki így dobol?”. De egyébként nem volt az esetem, mostanra mégis elválaszthatatlan páros lettünk, és az „esetem” kategória is sokat változott a fejemben. (nevet) Nagyon komoly egymásra találás a miénk. Szokták mondani, hogy az ellentétek vagy a hasonlók vonzzák egymást, nálunk az utóbbi érvényes.

Akkor egyelőre nem is dolgoztok az albumon, és a babavárás sem mozgatott meg zeneileg?

Biztos, hogy ennek zenei szempontból is lesz egy nagyon termékeny, aktív és motivált része, de jelenleg tök másra koncentrálok. Nem akarok mindenáron szívdöglesztően kinézni, nem akarok annyira kiállni a színpadra, nem magammal vagyok elfoglalva – persze abból a szempontból igen, hogy az anyává válás folyamatát élem meg. Vicces egyébként, hogy eddig csak gyerekes témák találtak meg ebben az évben. Egy lány például felkért, hogy írjak zenét az élete nyolc stádiumát feldolgozó animációs filmjéhez, illetve az alapjául szolgáló vershez: az utolsó versszakban megszületik a kisbabája, amivel kiteljesedik az élete. Vicces, ahogy összeértek a szálaink. Emellett Berg Judit, a Lengemesék és a Rumini írója is megkeresett, hogy működjünk együtt. Egyre több ilyen jellegű feladat érkezik, például meseszinkronok is.

Németh Juci

Fotó: Rozgonyi Zsófia

El tudod képzelni, hogy a baba megérkezése után csinálj egy gyereklemezt? Sok zenészt ihlet meg, hogy szülő lesz.

Kevesen tudják, de van már egy kiadatlan gyereklemezem Nyuszitrikó címmel. Úgy kértek fel ismerősök, hogy hülyéskedjek valamit össze a gyerekeiknek.Óvónői végzettségem is van, úgyhogy testhezálló volt a feladat: kinyitottam egy óvodásoknak szóló mondókás-verses könyvet, és egyéni felfogásban énekeltem fel a dalokat. Például az egyikben, ahol az óvónő és a gyerekek válaszolgatnak egymásnak, húsz gyereket imitálok különböző hangokon. (elváltoztatja a hangját, nevet) A stúdióban minden hangszert megszólaltattam, ami a kezem ügyébe akadt, abban a pillanatban találtam ki a kíséretet. Citerázom is például, pedig soha életemben nem próbáltam azelőtt. Mondjuk ezt sem nevezném citerázásnak. (nevet) Ez a lemez belső körben elég népszerű lett. Jó lenne egy ilyet megcsinálni, mert az is nagyon szép, amikor az ember megír egy teljesen új albumot, de az is, amikor az autentikus gyerekdalok szólalnak meg más felfogásban. Nem akarnám ezt ilyen szigorúan venni, hogy ha gyerekem lesz, akkor gyereklemez kell, de biztos, hogy énekelgetni fogok neki, ami tuti motivál majd. Hogy mi felé, azt még nem tudom. (sejtelmesen mosolyog)

Emlékszel, hogy a te szüleid miket énekeltek neked?

Nyilván ezek a mondókák és gyerekdalok is előfordultak, de sokkal erősebben bennem vannak apám lemezei. Az első emlékek a Rolling Stones és a többiek, 4 évesen már kívülről fújtam a Kinks– és Smokie-lemezeket. A mai napig ez az, amiből zeneileg táplálkozom. Kapuváron, ahol születtem, komoly kórusélet volt, nagyon sokat foglalkoztak velünk a tanáraink, Buza Béla énektanárral az élen, aki már negyedikes korunkban a Jézus Krisztus Szupersztárból és a Hairből válogatott dalokat a nagykoncertjeinkre.

Juci kis kóristaként a jobb szélen, világoskék szoknyában

Mindenki zenesuliba járt, és ötödikes-hatodikos koromban gyerekzenekarban is játszottam már. A tesitanárunk, Varga Jenő kiválasztott tehetséges lányokat, és megzenésített verseket adtunk elő Százszorszép néven, ahol zenét is szereztem és fuvoláztam. Hetedikes-nyolcadikosként már tagjai voltunk nagyobb zenekaroknak is, például a Fabulának.Gimiben egy igazi bálzenekarban, a Weekendben nyomtam, amin vidékiként egy zenész biztos, hogy átesik. Amellett, hogy rutint adott, az első rendszeres keresetemet is itt kaptam. ABBA-t, meg ilyeneket énekeltünk, de volt ott minden, csárdás is. Szóval az intenzív zeneoktatásnak köszönhetően folyamatosan volt programunk este 7-8-ig. Klasszikus képzést kaptunk, a megzenésített versekkel és a világslágerek előadásával pedig a könnyűzenébe is belekóstoltunk. És persze a húgommal faltuk a VH1-t, a ‘90-es évek zenéit, a grunge-ot.

Milyen lemezek sorakoztak otthon gyerekkorodban?

Anyukám queenes volt, de közben ismerte az összes magyar táncdalzenét, engem viszont akkor még jobban érdekelt apám zenei világa, az angolszász zenei vonal.Egyébként – milyen vicces – a Szívemben bomba van-t, amit Kiss Tibivel éneklek a Budapest Bárban, anyukám egész gyerekkoromban dudorászta.Kinks, The Troggs, Stones intravénásan, Smokie… Másodikos koromban az egész Smokie-válogatáslemezt lekörmöltem fonetikusan egy kis füzetbe, azóta se tudok egy angol szót se kihámozni a dalokból rendesen, mert annyira beleült a fülembe a saját angolom, hogy borzasztó. De volt ott Sweet, Birds, Tremeloes és Hollies is, szóval egy igencsak nagy merítés a hatvanas-hetvenes évekből.

Progresszívebb zene, mint például a Zeppelin, nem nagyon volt köztük, azok később jöttek, de ezek a könnyedebb számok viszont a dalszerzés szempontjából szerencsés muníciónak bizonyultak: teljesen belém ivódott, hogy milyen egy dalszerkezet. Ezt ott veszem észre magamon, amikor improvizálok. Például elhív egy DJ, berak egy hiphop-alapot, és pikkpakk slágert csinálok belőle. Rögtön énekelek egy versszakot, rögtön jön egy refrén, a végén pedig megkérdezi, hogy mi volt ez a szám, én meg már arra sem emlékszem, hogy mit énekeltem 1 perccel ezelőtt. Főiskolán aztán megtaláltak a progresszívebb dolgok is, nagy Deep Purple-ös, Black Sabbath-os és zeppelines lettem, aztán beköszöntött a Queen, amire soha nem gondoltam volna. Egyszer csak szerelmes lettem Brian Maybe (A Queen gitárosa – a szerk.) – kicsit hasonlít apámra, biztos volt benne egy ilyen szindróma is –, na meg hát okos volt, asztrofizikus és közben zenész… Egy kamasznak nem kell több. (nevet)

Németh Juci

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Rajongó típus vagy?

Pont ezen gondolkodtam a múltkor, hogy nekem se színész-, se zenészbálványom nincs – azért Brian May is egy elég tinikori szerelem volt. Persze sok olyan ember van, akire ikonként tekintek, ilyen például David Bowie, de nem vagyok az az igazi rajongó típus. Bár amikor pár éve Queens of the Stone Age-koncert volt a Szigeten, hátramentem a backstage-be, ahol csak mi voltunk: Gerendai Karcsi (A Sziget alapítója, akkori tulajdonosa – a szerk.), a komplett Queens of the Stone Age és én.Na, ott rohadtul dobogott a szívem. Beszélgettem például a basszusgitárossal is, de ilyenkor általában annyira inamba száll a bátorságom, hogy mindig elhúzok, nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel. Pedig már hány bandával nyomtam egy backstage-ben, a Massive Attacktől kezdve a Faithlessig… Nevetséges. (nevet) Talán pont azért nem rajongok, mert mindenkiben látom az embert is ilyen szituban, nem csak a színpadon csillogó sztárt. (nevet) Egyébként én nagyon nehezen szelfizek, autogramot kérni pedig eszembe se jut. Persze előadóként nyitott vagyok rá, mert tudom, hogy a másiknak jólesik, de egyébként nem igazán értem az egészet.

Vannak zenekaros pólóid?

Egyetlenegy ilyen pólóm van, a Fu Manchu zenekaré, akik a kedvenc stoner rock zenekarom. Iszonyúan eltalál ez a stoner, a lehangolt gitárok, a fuzz effekt, a riffek és a skandált szöveg, ének helyett. Nincsenek extra megfejtések, extra talányok, bújtatott üzenetek, de működik. Nagyon. Többször láttam már őket külföldön, és nemrég az A38-on is, pedig már a hasamban volt a babám, de még belefért.

Németh Juci

Szelfi a kedvenc zenekaros pólóban

Ahhoz mit szólsz, hogy a fast fashion üzletek elkezdtek zenekari pólókat gyártani, amiket sokszor olyan vesznek meg, akik életükben nem hallottak egy dalt sem az adott zenekarról?

Béna dolog szerintem. Azt tudják, hogy cool viselni, az viszont már nem cool, hogy nem tudják, miről van szó. Eleve a direkt menőséget nagyon rosszul viselem – „ha mindenki olyat hord, akkor én is”. Az egyébként tényleg szar, amikor te viszont meggyőződésből hordasz ilyesmit, megvetted egy igazi koncerten, és csak pár ember tudja, hogy ez mit jelent neked. Persze ez a fontos. Emlékszem, annak idején milyen nagy küzdelmek árán tudtam egy-egy klassz fellépőruhához hozzájutni, ami nem konfekcióáru, és nem jön szembe. A lengyel piacon raktam össze Anima-szetteket, rettenetes nadrágokat turkáltam, bő szárú kukásnarancssárga farmereket, borzasztóan néztem ki bennük, de másnak olyan biztos nem volt. Most már az összes üzletnek olyan kínálata van, hogy bárki lehet rocksztár az utcán is.

Németh Juci

Juci 2003-ban a Szigeten (Fotó: Nagy Edina)

A Nemjuci-turkálóval egy tök jó, ráadásul környezettudatos megoldást találtatok a zenekari pólókra: az általad összeválogatott használt ruhákat logóztátok fel. Van még a készletből?

Van még, ha valakinek kell, sikítson! (nevet) Egyébként eladományozom őket. A turkáló ötletét a Nemruci butikban vittem tovább, ami sajnos már nem aktív. Imádtam csinálni. Felhívtam a szüleimet, akiknek díszállat-kereskedésük van, hogy butikom lesz, és azonnal mondták, hogy felejtsem el. (nevet) Pontosan tudták, hogy ez mivel jár.  A hely tele volt szeretettel, lelkesedéssel, de napi három óra nyitvatartással nem tudsz kitermelni annyit, ami fönntartja magát – máig nem tudom, hogy veszteséges vagy nyereséges volt-e.

Hiába voltam lelkes, a kereskedelembe 100%-osan bele kell tenned magad, és én énekesnő vagyok, nyilván nem volt időm mindig ott lenni. Pedig akkor ment a legjobban, amikor ott voltam. Szuper társaim, eladóim voltak, de mivel ismertem az összes ruhát, pontosan tudtam, hogy kire mit adnék, amikor bejött az ajtón. Szerintem csak így tud valami igazán sikeres lenni. Legalább 20 zsáknyi ruhám maradt még, de mivel egyenként én magam vadásztam őket össze nagy körültekintéssel, igazság szerint nagyon nehezen válok meg tőlük. (nevet)Egyébként több stylistmunkám is lett az elmúlt időszakban, például fotózások, ilyenkor jól jön a házi butikomból való válogatás.

Egy interjúban azt mondtad, a szüleidtől kértél tanácsot, amikor annak idején megkeresett az Anima, mert az ő elektronikus zenéjük elég messze állt attól, amiben korábban utaztál. Mi győzött meg, hogy ez a jó döntés?

Egyszerűen elérkeztem arra a pontra, hogy tudtam, előadó leszek. Ez egy nagy kiváltság volt számomra. Nem voltam budapesti, nem jártam koncertekre, nem voltam tűzközelben, nem ismertem senkit. Az utolsó Ki Mit Tud?-ra összeálltunk öten a főiskoláról (Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola – a szerk.), Savaria Singers néven csináltunk egy a cappella együttest, és a döntőig jutottunk. Az egy nagyon meghatározó élmény volt, akkor éreztem először, hogy felkerülök a nagybetűs Budapestre.

Prieger Zsolt akkortájt már poposabb hangot szeretett volna az Animának, ami addig főként népzenei hatásokkal dolgozott. Aztán egy közös zenészbarátunk, Kiss Laci – akivel egyébként a Savaria Singersben együtt énekeltem – engem ajánlott.Amikor felkértek, ott ültem a szombathelyi koliszobában, és éreztem, hogy ez most komoly dolog. Mondtam az apámnak, hogy „apu, ez nem rockzene”. Ő meg erre: „nem baj”. Ők is a lehetőséget látták benne.Egyébként időbe telt, amíg beleszerettem az elektronikus zenébe, hozzátéve, hogy akkor már bírtam a Daft Punkot, és nagyon szerettem Jacques Lu Contot, meg a hasonló finomságokat. Aztán annyira ráéreztem a drum and bassre és a jungle-re, hogy szinte minden alkalommal reggelig táncoltam a koncertek után. A hiphop is megtalált: az Outkast, a Jurassic 5 és a Public Enemy máig nagy kedvenceim. Az Antipop Consortium absztrakt hiphopja lett a legnagyobb favoritom, ugyanebben a műfajban a mostaniak közül Danny Brown ilyen. Mindig a progresszívebb, kísérletezőbb dolgok tetszenek.

Melyik a kedvenc Anima-dalod?

Az Aquanistan lemezről az Aquanistan. Alig énekelek benne. (nevet) Úgy háromhavonta előveszem, és nagy hangfalon meghallgatom. Szeretem benne, hogy nem egy szokványos darab, inkább meditatívabb.

Ilyenkor nem fáj kicsit a szíved?

Hát, csúcs volt az a hét animás év (Juci 1997 és 2004 között volt az Anima Sound System tagja – a szerk.). Éppen nemrég beszélgettem valakivel arról, hogy abban az időszakban tavasszal és ősszel is heti 3-4 koncertünk volt, annyi klub létezett akkor Magyarországon. És ehhez jöttek hozzá a nyári fesztiválok. Ehhez képest ma egy zenekar alig tud egy turnét összerakni. A hét év alatt nem is pihentünk, egy hónapot sem hagytunk ki, kis fiatal csirkeként nagyon élveztem a turnézást. Azt hittem, hogy az Animában fogok meghalni, de sajnos akadtak különbözőségek, ezért úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább. Érdekes, hogy a Nemjuci is pont 7 évig tartott.

Biztos van kedvenc Nemjuci- és Budapest Bár-dalod is. Mik ezek?

A Nemjucitól az Age is Unknown a második lemezünkről, koncerten mocskosul szerettem. A Nemjuci-dalokkal egyedül az a baj, hogy angolul énekeltem, nem a legjobb kiejtéssel, és ez nem vált az előnyükre. (nevet) Tőlem magyar szövegű dolgokat vártak, én magam is úgy gondolom, hogy valószínűleg jobban éneklek magyarul, jobban formálódnak a hangok, bár a Nemjuciban is kiénekeltem a lelkemet minden egyes alkalommal. A Budapest Bár esetében az egyik aktuális kedvencem az Éjszakai járat, amit a legutóbbi lemezre írtam (A Volume 7 című albumra a Budapest Bár több énekese is írt számot – a szerk.). Főleg azért, mert a Budapest Bár sokat koncertezik, ezért egy-egy dalt rengetegszer eléneklünk, ez pedig egy friss szerzemény, kihívás még. Emellett van egy csodaszép régi dal, a Szemedben ottmaradt egy könnycsepp, nagyon büszke vagyok rá, ahogy ezt sikerült megformálni, és a közönség is nagyon szereti. Még nincs róla saját felvétel, egyelőre csak a koncerteken lehet elcsípni.

Németh Juci

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Milyen koncerten voltál utoljára?

Fu Manchun és a Qualitons lemezbemutatóján, de nemrég voltunk Mark Guiliana zenekarának a koncertjén is, aki Bowie Blackstarján is dobol. Hunor többi zenekara révén sokat járok jazzkoncertekre is, például most volt a Borbély-Dresch Quartet új lemezének a bemutatója. És ott van a rejtélyes W. H. zenekaruk Senával, isteni zene. Ritkán lehet elcsípni sajnos. De ott leszek a Queens of the Stone Age-en a Parkban, és a Massive Attackre és az Alice in Chainsre is tervezem, hogy elmegyek. A Szigetre is szeretnék kimenni – bár az már a várandósságom utolsó előtti hónapja lesz –, nagyon várom például a King Gizzard & The Lizard Wizardot, de kíváncsi vagyok a Gorillazra és Kendrick Lamarra is.

Indiai zenére is vágyom már, ezért figyelem a Tóth Szabi (Tóth Szabolcs szitárművész, koncertszervező – a szerk.) által szervezett koncerteket. Annak idején 3 hónapot Londonban töltöttem, ami alatt rengeteg koncertre elmentem a Raconteurstől kezdve a The Who-n, Richard Ashcrofton és a Keane-en át a Wolfmotherig, sőt két magyar fiú absztrakt zenekarát, az Ágaskodó Telivéreket is láttam. Imádtam azt az időszakot, csak úgy faltam a koncerteket. És hát nagy kihívás lesz ősszel Father John Misty koncertje, akiért odavagyok, egy őrült, viszont akkor már friss anyuka leszek. Nem tudom, hogyan sikerül majd a szervezés. (nevet)

Ha bárki koncertjére elmehetnél, aki a zenetörténetben valaha alkotott, mire neveznél be?

Óh, te jó ég, hát bárkiére, akit már nincs lehetőségem megnézni. Bowie, Freddie Mercury… Egyébként a hatvanas-hetvenes évekbe mennék vissza ebből a szempontból: egy Purple-re, egy Sabbath-ra vagy egy Zeppelinre. Három Stones-koncerten voltam eddig, de egy korai Stones azért biztos más lenne. A Beatles pedig most kapcsolódott be az életembe Hunor által, nyilván őket is megnézném.Ő beatleses, a családommal viszont stonesosok vagyunk. Apámmal nagy vitáik vannak: az a „tinglitangli” Beatles, az az „egy igazi slágert nem tudott írni” Rolling Stones… (nevet) Apám elvitte külön Hunit Stones-koncertre, hogy „öregem, most leülsz és meghallgatod” – és tényleg nagy élmény volt neki.Nekem mindig kellett valami mocskos fíling a zenében, de a Beatlesben valahogy soha nem éreztem ezt, mert a Yellow Submarine-on és A Hard Day’s Nighton kívül nem sok dalt ismertem a munkásságukból. Most viszont már látom, hogy a rock and roll ott is milyen durván megvan. Bár akkor is volt showbiznisz, úgy érzem, őket még más dolgok motiválták, a zenélés, koncertezés, a zeneipari lehetőségek öröme vitte el a balhét, sokkal inkább, mint ami most van: nagyon kevés magamnak valót találok, Magyarországon meg főleg.

Németh Juci

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ezek szerint nincs olyan hazai banda, akiknek sosem hagyod ki a koncertjét?

Hát Huniék. (nevet) A Qualitonst egyébként akkor sem hagynám ki, ha nem lenne a pasim. Ráadásul sokat segítek nekik, szervezésben, ötletekben, szóval kicsit a munkámnak is érzem már.Amúgy érdekes, hogy Lovival (Lovasi András – a szerk.) bekerültem a Kispál-Kiscsillag-közegbe, pedig egyébként előtte soha nem hallgattam – ebben szuperül egyezünk a feleségével, Földes Eszterrel.(nevet) (Az Eszterrel készült interjúért kattints ide.) Ciki vagy nem ciki, az együttműködésünk során tanultam meg olyan Lovasi-számokat is, amiket az egész ország kívülről fúj. (nevet) Közben persze emelem a kalapom előtte, zseniális az egész életműve.

Az énekesnők közül kik inspiráltak?

Furcsa, de nem vagyok énekesnőpárti, többnyire fiúkat hallgattam. Persze egy Erykah Badutól lehidalok, de nem tudok rá az ikonomként tekinteni. Kivétel még Solange, akire nagyon rákattantam – de nem is annyira a zenéjére, hanem a vizuális világára. A Don’t Touch My Hair című dala és a klipje valami zseniális. Persze csodásnak tartok csomó kultikus régi és új énekesnőt is, mégis ritkán hallgatom őket. Nagyon helyes például Alice Phoebe Lou, friss csajszi. Egyébként – bár ők nem nők (nevet) – nagy radioheades is vagyok. Izgalmas felismerés volt számomra, hogy mennyire tetszik a country is, nekem is van jó pár ilyen jellegű dalkezdeményem. Neil Young is nagyon beütött nálam pár éve.Kicsit akár cikinek is hangozhat, de én nem vagyok nagy zenefogyasztó, nem tenne nekem jót. Egyrészt kevés igazán megdöbbentő zenei élmény ér, illetve – még ha nem is direkt – nagyon könnyen sajátítok el zenei megoldásokat, én viszont nem akarok másolni senkit. Fura lehet, de nálunk nem szól éjjel-nappal zene, és nem is nagyon vadásszuk az új dolgokat. Ha elér hozzánk valami szuper cucc, arra úgyis figyelmet szentelünk. Legutóbb ilyen volt Childis Gambino This is America című dala és klipje. Lehidaltunk.

Melyik volt életed koncertje előadóként, és melyik nézőként?

Amikor benne voltam az Animában, minden évben nagyszínpadosok voltunk a Szigeten, de ezek közül a koncertek közül is kiemelkedett, amikor a Faithless előtt 60 ezer embernek játszottunk. A tömeg engem inspirál. Ha anyukám kér, hogy énekeljek valamit, például karácsonykor a család előtt, azt már nem. Úgy félek pár ember előtt, mint egy kis madárka. (nevet) De imádtam a Nemjuci-koncerteket is, például amikor Wolfmothert doboltam a Pecsa szabadtéri színpadán a lemezbemutatónkon. Nekem az összes koncert Woodstock volt: minden energiámat kiéltem a színpadon. Ájulásig.

Nézőként pedig egy pár évvel ezelőtti Lollapaloozán éreztem úgy, hogy a Radiohead mindent vitt, ahogy az A38-on az Antipop Consortium és a Szigeten a Queens of the Stone Age. Meg a Kraftwerk, és még amik nem jutnak eszembe… Szóval csomó van.

Számodra ki a tökéletes frontember?

Egy frontember attól jó, hogy jelen van, hiteles, és magát adja. Lehet jó vagy rossz kedve, de érezzem, hogy megéli a pillanatot. Nem bírom a munkaarcot. Megértem, de nem bírom. Ha konkrét előadót kellene mondanom, a Queens of the Stone Age frontemberét, Josh Homme-ot vagy a Radiohead énekesét, Thom Yorke-ot is azért bírom, mert nem ugranak csak azért plusz kettőt sokkal magasabbra, hogy megfogjanak még húsz embert. Nem taktikusak, mégis figyelem őket, mégis showmanek a szememben. Zenélnek, koncentrálnak, profik – őket látom, nem egy szerepet. Én pasikban is mindig a visszafogottabbakra szavaztam.

 

Juci válogatáskazettája

Az énekesnő kedvenc dalai a saját válogatásában.

Ezeket olvastad már?

Fordultam már vissza vendéglátóipari egység ajtajából a rossz zene miatt, úgyhogy új sorozatomban...

Kevés olyan zenekar van, akiknek csak nagyon indokolt esetben hagyom ki a koncertjét. Az Óriás...

Ha valaki, akkor Lévai Balázs kívül-belül ismeri a hazai könnyűzenét. A Dob+Basszus...