Honnan szeret koncertet nézni, miért nem hallgat meg heti három lemeznél többet, és melyik album segített neki túlélni egy 9 órás utat a Balatontól Egerig? Fehér Viktor, a Kerekes Band dobosa az otthonában mesélt kedvenc zenéiről, és közben meglestem a lemezeit is. VÁLOGATÁSKAZETTA az interjú végén Viktor ajánlásával.

Ha 5 perc múlva megsemmisülne a világ összes zenéje, és csak egy dalt menthetnél meg, melyik lenne az?

James Browntól a The Boss. Van benne egy isteni gitártéma, és annyira cool az egész. Persze ez nagyon nehéz kérdés, mert minden embernek – pláne egy zenésznek – korszakai vannak. Gyerekkoromban például volt egy gyimesi gyűjtés, egyetlen kazetta, amit egy hónapig megállás nélkül hallgattam.Egyébként visszasírom azt az időszakot, amikor csak kazetta volt meg CD, mert akkor nem lehetett változtatni, az a néhány kazetta volt, és kész.A mai napig megvannak gitár- vagy dobmenetek, basszustémák a fejemben, amiket annak idején halálra hallgattam. Most viszont ömlik a zene, minden azonnal elérhető, ami iszonyú fárasztó. Meghallgatsz egy zenét, és úgy érzed, már másik kettőt is meg kellett volna, hogy up to date legyél. Direkt korlátozom is magam, egy héten három albumnál többet nem hallgatok meg.

Fontosnak tartod, hogy up to date legyél a zenékből?

Már nem feltétlenül. Múltkor újra meghallgattam Spotify-on a Metallica Black Albumát, és gondoltam is, hogy aki látja, hogy én ezt hallgatom, biztos azt gondolja, mennyire nem vagyok up to date. Mert ez még nincs abban a fázisban, nem egy negyvenéves album, hogy már menő lenne hallgatni. Néha elő kell venni a nagy klasszikusokat. Mindig lehet belőlük tanulni.

Akkor biztos van bűnös élvezeted is.

Persze, például a Modern Hungária és a Modern Talking kurvanagy, imádom. A Modern Hungáriát Lendvay Márk cimborámmal fedeztük fel, van négy-öt zseniális daluk, például a Száll A Léghajó és a Csók x csók. Fenyő Miki for president, hatalmas számokat írt.

Fehér Viktor

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha hosszabb útra indultok, ki választja ki a zenéket?

Barbi (Viktor felesége – a szerk.) is tanúsíthatja, hogy nálam külön program összeállítani, hogy milyen zenéket viszek magammal. Az AC/DC például bármikor bevethető: ha hullafáradt vagy, akkor is biztos, hogy hazahoz, de a Muzsikás Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című lemeze is ott van az utazós listámon, mert óriási lemez. Szóval inkább én vagyok a zenefelelős, de Barbi is szokott hozni, az új zenékkel például sokkal jobban képben van.

Először érkeznek hivatalosan földönkívüliek a bolygóra. Melyik dalt játszanád le a fogadásukkor?

A Sound of Silence-t, attól biztos nem ijednének meg. Vagy a Helplessly Hoping-ot a Crosby, Stills & Nash-től. Sokáig ez volt az ébresztőzeném.

Attól nem félsz, hogy beállítod egy kedvencedet csengőhangnak vagy ébresztőnek, emiatt kötsz hozzá egy érzést, és utána utálni fogod?

Volt ilyen AC/DC-szám, az It’s A Long Way To The Top, de szerencsére túl jó volt ahhoz, hogy megunjam.

Ha bárkivel jammelhetnél, aki a zenetörténetben valaha is alkotott, ki lenne az, és mit nyomnátok?

Ez azért is nehéz kérdés, mert egyébként nem annyira szeretek jammelni, legalábbis a próbateremben. Ha már jammelünk, akkor írjunk is számot belőle.A közönség előtti improvizálás sokkal jobban inspirál. Ha van közönség, akkor nem eshetsz szét, van felelősség, és ez többet hoz ki az emberből.Ezért is tudott működni például, amikor a Random Tripen zenéltünk a Kerekessel. Felmentünk a színpadra, valaki elkezdett egy témát, és nem volt megállás. Szerencsére olyan bandában zenélhetek, amit bármelyik tag elvisz a vállán. Mindenki kezében ott van egy jó groove, egy jó téma vagy harmónia. A kérdésedre visszatérve talán Hendrixszel jammelnék, de valószínűleg nem állnám meg a helyem. (nevet)

Fehér Viktor

Fotó: Rozgonyi Zsófia

De akkor hogy születnek a dalaitok? Sok zenekarnál pont imprózás közben jön meg az ihlet.

Az első lemezek tényleg így születtek. Azóta a dalok nagy része már hozott anyag, amit Zsombor (Fehér Zsombor, Viktor testvére, a zenekar furulyás-frontembere) vagy Námor Csabi (a zenekar kobzása) megírt. Ezt aztán a próba alatt mindenki a saját képére formálja, de szerintem minden dal a színpadon születik meg igazán.

Mi az, amiről nem gondolnánk, hogy imádod, pedig de?

A Modern Talking mellett? (nevet) A country, ami attól jó, mert nem kell rá odafigyelni. Miközben most beszélgetünk, és megy a zene, fél füllel azért hallom, hogy hú, ez de szép harmónia volt. A country viszont totál kikapcsol, mert nem igazán történik benne semmi meglepő. A popzene viszont kifejezetten fáraszt.

Mert ott figyelni kell?

Nem, hanem mert utálom, és tele van klisékkel.

Ezen tudnánk vitatkozni…

Most a klisés popról beszélek, nem Jacksonról meg ezekről, mert az más kategória. De ha bekapcsolok egy kereskedelmi rádiót például a turnébuszban, a harmadik szám után elfáradok, mert annyira üres.

Kik a kedvenc country-előadóid?

Merle Haggard és Waylon Jennings. Utóbbinak van egy dala Mammas Don’t Let Your Babies Grow Up to Be Cowboys címmel, ez a hosszú cím eleve hatalmas poén. Egy időben ez volt a beállószámunk a koncertek előtt, viccesnek tartottuk, hogy felmegy egy magyar zenekar egy világzenei színpadra, és elkezdődik egy ilyen háromnegyedes country.

Ennyire fontos része a show-nak már az is, hogy a beálláskor hogy találkozik veletek a közönség?

Ezen így még nem gondolkodtam, de nyilván fontos. Van ott egy csomó olyan ember, aki esetleg kételkedőként áll ott a színpad előtt. Ha nagyon szar beállást produkálsz, nem várja meg a műsort.

Fehér Viktor

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Melyik volt életed koncertje hallgatóként?

Az egyik a Jamiroquai Kassán, ahol össze is futottunk Jay Kay-jel az utcán. Mondta, hogy igyunk meg egy kávét, de kurvára siettünk. (nevet) Aztán volt a Kadavar az A38-on és a Moon Duo. Ahogy a legjobb haverom fogalmazott: Viktor, akiket te szeretsz, azokat vagy nem ismeri senki, vagy már rég meghaltak. Nagyon nehéz eljutni a koncertjeikre, mert nagyon ritkán játszanak Magyarországon, vagy már nem élnek.

Ha utazhatnál az időben, és bárkinek elmehetnél a koncertjére, ki lenne az?

Vagy a Doors, vagy James Brown.

Kivel mennél el egy szabadulószobába: Muddy Watersszel, Ringo Starral vagy Bill Murray-vel?

Vagy Ringo, vagy Bill Murray, mindkettő óriási figura. Imádom Ringót, ahogy játszik, az tökéletes. Sok dobos nem értékeli, mert nem tartják egy trükkös dobosnak, pedig pont attól az, hogy annyi trükköt enged meg, amennyit lehet. Beatlest dobolni mindig zseniális érzés. Nekem pár éve volt a nagy Beatles-őrületem, amikor csak azt hallgattam.

Miért pont akkor talált meg?

A Beatlesről mindenki azt hiszi, hogy ismeri, mert megvan neki az az öt legismertebb sláger. Én is így voltam vele, aztán elkezdtem elmerülni az albumaikban, köztük a Revolverben, ami egyértelműen a legjobb tőlük, és rájöttem, hogy nem ismerem igazán a zenéjüket. Igazából azóta nem született semmi új, ők mindent megcsináltak.

Azt már könnyebben el tudom képzelni, hogy a népzenével hogy találkoztál. A szüleid népművészek, gondolom otthon állandóan ez szólt.

Igen, a szüleimtől jött, állandóan Muzsikás szólt, meg Sebő. Aztán lázadóként persze felhagytam vele, és metált hallgattam. Később jött a Tatros zenekar két legendás albuma, egy táncházas felvétel és a Moldvai népzene című lemezük. Szerettem a kemény zenéket, és a moldvai is ilyen volt: volt benne dob, kemény kobozjáték, meg furulya. Olyan erő volt benne, hogy leesett az állam.Egy új stílusú palóc csárdáshoz képest a moldvai, az hardcore. Zsombival mondtuk, hogy nekünk ilyen zenét kellene csinálnunk. Így indult az egész.

Fehér Viktor

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Lázadóként volt benned egy ilyen, hogy akkor csak azért sem hallgatok népzenét?

Annak idején majdnem minden nyarat a nagyszüleimnél töltöttem Fedémesen. 9-10 évesen azt hallgattam, amit a szomszéd nagyfiú, Ossiant. Aztán mikor hazamentem Egerbe, apukám megkérdezte: „Fiam, hallgattad már, hogy miről énekelnek? Részeges fater, kártyás báty, felcsinált nővér. Te meg egy kertesházban laksz Eger belvárosában, és együtt a család”. Elég meggyőző érvek voltak.A metál után valahol az is lázadásnak számított, hogy az általános iskolában vagy a gimiben senki más nem hallgatott népzenét rajtam kívül.A gyimesi és moldvai zene a táncházmozgalmon belül is undergroundnak számít, sokkal szűkebb közösségnek szól, mint az erdélyi páros táncok. Amikor erre néptáncoltunk, elég furán néztek, mert mindenki mezőségit meg kalotaszegit táncolt. Népzenét még hallgatok, heavy metált már nem annyira, maximum Black Sabbath-ot.

Voltatok a budapesti koncerten?

Igen, nagy élmény volt, bár jobb lett volna első sorból, de nem volt már jegy.

Ilyenkor fontos, hogy a lehető legközelebb legyél?

Zenészként olyan magas az ingerküszöböm, hogy nem szeretek a 17. sorban állni, mert odáig már nem jön el az energia. Zenét is hangosabban hallgatok, Barbi néha rám is szól, hogy vegyem halkabbra. Nekem az kell, hogy leszakadjon az arcom, és az egész testem remegjen.

Melyik az az előadó, akinek a pólóját is hajlandó vagy felvenni?

Van egy pár zenekari pólóm, például Jimi Hendrix, AC/DC, Doors és Beatles. Volt egy Fela Kuti-pólóm is, amit imádtam: ő gyakorlatilag a nigériai James Brown, egy szabadságharcos, aki szembement a kormánnyal, és a kormányerők rágyújtották az anyjára a házat. Szóval csináltattam egy ilyen pólót, de kicsi lett rám. Ezért gondoltam, hogy az általunk szervezett Ethno Funk Fesztiválon odaadom az egyik ott fellépő nigériai afrobeat-zenekar tagjának. Ő erre elsírta magát, hogy milyen jó, hogy eljön a világ másik végére, és kap egy Fela Kuti-pólót egy magyar gyerektől.Utána én is belegondoltam, milyen jó lenne, ha elmennék Nigériába, és kapnék valakitől például egy Kossuth Lajos-pólót.

Fehér Viktor

Mikre nem bukkan az ember egy dobos nappalijában / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Mi az a zene, ami a legfeszültebb pillanatodban is képes lenyugtatni?

Csak a rock. Régen ez az AC/DC volt. Egyszer 9 óra alatt értem haza a Balatonról Egerbe, megkaphattam volna az év szerencsétlenje díjat. Valami vihar után összeomlott a MÁV. 3-szor kellett átszállnom, Kápolnásnyéknél feladtam, ott stoppoltam egyet, elvittek egy faluig, ahol buszra szálltam, onnan 1-es villamossal a Stadionokig, ahonnan megint busszal mentem tovább. Mindezt tűző napsütésben, 2 óra alvással, mert koncert után ottmaradtam bulizni. Egyetlen lemez volt a mobilomon, az AC/DC 95-ös Ballbreaker lemeze, azt hallgattam 9 órán keresztül, hogy levezessem a mérhetetlen dühömet. Ami még fel tud vidítani, az az Empire Of The Sun. Hopp, ez elég éles váltás volt a rockzene után. (nevet)

Úgy tudom, a space zenékért is rajongsz.

Igen, régóta gyűjtöm ezeket a zenéket, egy barátommal space partikat is szoktunk szervezni. Ilyenkor felvesszük a space ruhánkat, és csinálunk egy DJ-szettet nagyrészt hetvenes évekbeli zenékből: Space Art, Giorgo Moroder, Frédéric Mercier, és persze a maiakból. Az egész ilyen naivan bájos.

Fehér Viktor

Bakelitjei nagy részét egy barátja apukájától kapta (a kezében éppen a Pink Floyd Wish You Were Here című albuma) / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Autogramkérős típus vagy?

Nem, sőt inkább tök béna vagyok. Tudom, hogy hozzám mivel szoktak odajönni, és az majdnem mindig nagyon szar szöveg.

Például?

Olyan egy szóval megválaszolható tárgyilagos kérdések, mint hogy mikor lesz a következő koncert, mikor lesz új lemez. Mivel én sem találtam ki még egy olyan jó szöveget, amivel oda mernék menni egy nagyobb előadóhoz, ezért inkább nem is megyek oda. Egyébként sem vagyok jó small talkban.

Van olyan relikviád vagy lemezed, amit féltve őrizgetsz?

Igen, Buddy Miles dobverője. Ő Jimi Hendrix Band of Gypsys formációjának volt a tagja, az egyik kedvenc dobosom. Zsombortól kaptam ajándékba, ez egy eredeti aláírt példány. Nem vagyok egyébként egy nagy relikviagyűjtő, a bakelitjeimet is egy barátom apukájától kaptam.

Fehér Viktor / Kerekes Band

Buddy Miles eredeti, aláírt dobverője, aki Jimi Hendrix Band of Gypsys formációjának volt a tagja / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Általában milyen formátumban hallgatsz zenét?

Streamelve. A Spotify felméri, hogy miket hallgatok, és tök jó összeállításokat csinál. Ha bulira készülök, akkor persze alaposan megtervezem, hogy mit fogok előtte hallgatni. A Wolfmother-koncert előtt például a Kadavar lemeze szólt, mert az kellően felpörget. Ha a lemezjátszóm be lesz üzemelve, akkor azon is fogok zenét hallgatni, de ezt is leginkább a hangulata miatt. A bátyám bakelitmániás, számomra viszont ez annyira nem fontos. A kedvenc gyimesi lemezemet annak idején kazettáról hallgattam évekig, amit diktafonnal vettünk fel egy táncházban. Tök mindegy, hogy mi a formátum, ha a zene jó.

Fotó: Rozgonyi Zsófia©

 

Viktor válogatáskazettája

Megkérdeztem Viktort, melyik a kedvenc 10 dala: íme az eredmény.

Ezeket olvastad már?

Bármelyik zenekarával is lépjen színpadra, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogunk unatkozni. A...

Az egyik legizgalmasabb hazai zenekar, a pszichedelikus soult játszó Mörk frontembereként Zentai...

„Ha egy étteremben jó a zene, viszont kevésbé jó a kaja, hajlandó vagyok mégis oda menni, pedig ez...