Kevés olyan zenekar van, akiknek csak nagyon indokolt esetben hagyom ki a koncertjét. Az Óriás ilyen. Egyedi Péter az ország egyik legszimpatikusabb frontembere, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az otthonában, kutyája, Vili társaságában mesélt arról, milyen zenék vették körül gyerekként, mikor rúgott be életében először, szeret-e táncolni, és kire várt lelkesen a backstage-nél egy VOLT-os koncert után. INTERJÚ + VÁLOGATÁSKAZETTA.

Az utóbbi hónapokban több városban is megfordultatok az Óriással. Ilyenkor ki dönti el, hogy mi szóljon a buszban?

Általában az, akinek van valamilyen konkrét elképzelése, bedobja, és teljesen demokratikus keretek között vagy kiutáljuk a buszból, vagy pedig elfogadjuk, és jót szórakozunk. Ákos (Örményi Ákos, a zenekar basszerosa a szerk.) a nyolcvanas évekbeli zenékre van rácuppanva, Szujó Dani, a roadmenedzserünk általában metálklasszikusokkal örvendeztet meg minket, én nem nagyon szoktam dj-zni. Ha pedig mégis, akkor teljesen elviselhetetlen vagyok, mert vicceskedni próbálok: nagyon híres és akár gyűlölt dalokból adok egy válogatást, amit aztán, amikor már a többiek kezdenének ráérezni, hamar el is kapcsolok. Bár én nem jöttem vissza a többiekkel Pécsről, Dávid, aki az állandó vendégünk a tavaszi koncerteken (Makó Dávid / The Devil’s Trade a szerk.), állítólag doom és goth zenéket tolt. Ő viszont nagyon erős, ezért gondolom, nem szóltak neki, hogy fejezze be. (nevet)

Akkor nem az a fajta zenész vagy, aki a koncert előtt el akar csendesedni, mert annyira tele van a feje zenével?

A turnébusz más állapot, az még a legjobb esetben is órákkal a koncert előtt van. Egyébként azért is jó, hogy Dávid a vendégünk, mert nyugalmat ad, talán pihentebben tudunk színpadra állni, mint ha egy punkrockzenekar sisteregne minden este előttünk.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Többször használtad már interjúkban a „jól nevelt” jelzőt a zenekarra. Ez miben mutatkozik meg leginkább?

Nagyjából hasonló neveltetést kaptunk, szóval nem vagyunk bunkó ősemberek. Ákosról például nehezen tudnám elképzelni, hogy átmegy a szomszédos öltözőbe, kirámolja a hűtőjüket, és fél üveg maradék whiskyvel és két sörrel tér vissza. Szoktunk például köszönni a többi zenekarnak, dumálgatunk velük, hacsak nem vagyunk kurva szar hangulatban, amihez mindenkinek joga van néha. Ez nem egy pozitív jelző akart lenni, szerintem ez a normális.

Ha már neveltetés: egyszer azt nyilatkoztad, hogy a nővéreddel kórusba jártatok, bérletetek volt a Zeneakadémiára, és karácsonykor dalokat énekeltetek. Ezek szerint a szüleid már kiskorodtól megkezdték a zenei kiművelésedet?

Ez főleg az anyám érdeme, mert határozott elképzelése volt arról, hogy a nevelésünkben ott kell lennie a zenének és a sportnak. Ő volt az, aki – most már kezdem megérteni, milyen energiák és lemondások árán – hajnalban úszni vitt minket, aztán én dzsúdózni kezdtem 6 évesen, e mellé pedig zenei általánosba íratott, az akkori Komját Aladár Utcai Általános és Zenetagozatos Iskolába. Mindennap volt énekóra, és a kórusba is jártunk, ennek viszont már csak az alapját érzem, gyakorlatilag mindent elfelejtettem, kottát is nagyon nehezen olvasok vagy írok.Szerintem ebben ugyanaz a jó, mint a sportban: közösségi élményt ad, fejleszti a jellemet és csapatjátékra nevel.Nyolcosztályos gimibe mentem tovább, ahol a kórusnak köszönhetően jó kapcsolatokat építettünk ki más iskolákkal, és külföldi versenyekre jártunk.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Emlékszel olyan kórusművekre vagy zeneszerzőkre, akiket bírtál?

Rengeteg ilyen volt, szóval nem (nevet). Bírtam egy csomó Bartók vagy Kodály-kórusművet, vagy például most az Éljen minden bájos szép nő jut eszembe Giardinitől, azt nagyon szerettem. A suli kamarakórusában is énekeltem, amikor a mutálás után tenor lettem. Annak azért van egy különleges hangulata, amikor egy gregorián ének megszólal egy nyolcfős kórus előadásában a kölni dómban.

A kölni dómban is felléptetek?

Hát nem felléptünk, de ha már bementünk, Éva néni odaállított minket, aztán hadd szóljon. Arra nem emlékszem, hogy dobtak-e pénzt. (nevet) Sokszor jártunk Németországban: Köln mellett például Dortmundban és Düsseldorfban is.

De szépen mondtad a Düsseldorfot. Beszélsz németül?

Nem. Szépen mondtam? Szerintem ez is a zenei sulira vezethető vissza, ahol nemcsak a hallásoddal, hanem a hangképzéssel is foglalkozol. Biztos sokat hallottam akkoriban, ezért ragadt rám a kiejtése.Az angol alapokat például az MTV-ből és a Beavis and Butt-headből tanultam meg, erre segített rá a gimi, és 17 évesen már nyelvvizsgáztam.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Gyerekként milyen lemezekre kattantál rá otthon?

Én a nyolcvanas években voltam pici. Volt egy régi barna bárszekrényünk, az egyik felében a piák, csokik, poharak sorakoztak, a másik pedig tele volt lemezekkel. Apám jó ízléssel válogatott: a külföldieknél ott volt nyilván az összes nagy öreg, Beatles, Led Zeppelin, Stones, a magyaroknál pedig az Illés, Omega, Metró, Bergendy. A házibulikban meg Hungária és Dolly Roll ment.Boldog gyerekkorunk volt a tízemeletes panel hetedik emeletén, körülöttünk családokkal, akikkel rendszeresen összejártunk. A nagyszobában felállítottuk a franciaágyat, és ott lehetett táncolni. Amikor kidőltünk éjfél körül, csak befektettek minket a gyerekszobába, a szülők pedig az üvegajtó túloldalán buliztak tovább.

Ezekben a bulikban te is táncoltál, vagy inkább bebújtál a zongora alá?

Inkább rohangáltunk, meg egymással hülyültünk. Az egyik ilyen buli alkalmával az egyik srácot kórházba is kellett vinni, mert kizártuk a gyerekszobából, és nem az ajtó keretét nyomta, hanem az üveget, ami betört. Átesett rajta, felvágta a hasát, minden tiszta vér volt. Egyébként általában mi is táncoltunk, akkor volt a legnagyobb buli, amikor a Hungáriára ment a twist. Ilyen alkalmakkor kóstoltam bele a sörbe meg a whiskybe, és nem értettem, minek isszák.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Később aztán csak rájöttél, hogy nem is olyan rossz.

Én 23 éves koromig nem ittam. Szóval sokáig halmoztam a lemaradásokat, de persze aztán mindent behoztam.

Miért pont 23?

Mert akkor mentünk el a mezőtúri Wanted rockfesztiválra a haverokkal, és ott valaki vett nekem egy koccintós fehérbort Sprite-tal. Tulajdonképpen üdítőital volt, de be is nyomtam tőle: kettőtől én, a kis introvertált srác egyből haverkodni meg csajozni kezdtem, kinyílt a világ. Az azt követő 2 évben nagyon bele is húztunk, például minden rocknapon ott voltunk a Zöld Pardonban. Aztán idővel ebből is elég lett, és hetente, kéthetente mentünk csak el szórakozni.

A tánc azért megmaradt, vagy te is olyan férfi vagy, aki csak a sarokból hajlandó nézni a többieket?

Ritkán nyílok ki, de akkor is inkább a hülyéskedés vonz benne, számomra nem tud önkifejezés lenni. Viszont szeretem nézni azokat az ismerőseimet, akik így tudnak igazán felszabadulni, kikapcsolni. Mondjuk azt élveztem, amikor gimiben készültünk a szalagavató táncra.Sőt, egyszer Lukács Miki barátom rávett, hogy csatlakozzak hozzá meglepetéstáncosként egy nagyon kedves kolléganője lánybúcsúján: csak úgy vállalta, ha én is megyek.Persze ez csak bohóckodás volt, és nyilván röhögtek /röhögtünk rajta. De még megvan a leopárdmintás tanga, amit Mikitől erre a célra kaptam. (nevet)

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Melyik dal szól most a fejedben?

Mióta szóba jött, az Éljen minden bájos szép nő.

Ha a világ összes dala megsemmisülne, és csak egyet menthetnél meg, melyik lenne az?

Ha csak egy maradna, az mindenképp borzalmas állapot lenne. De mondjuk a Life On Mars? mindig lenyűgöz, amikor hallom.

És a saját dalok közül melyiket tartanád meg?

Talán a Fényt.

Van olyan dalotok, amit egy koncerten sem tudtok elengedni?

A Fát dönteni-t körülbelül csak háromszor nem játszottuk a zenekar (és a dal) fennállása óta, egyszer elfelejtettük, és kétszer hagytuk ki. Ilyen szempontból kicsit mumus is, hogy kötelező, ugyanakkor meg kurva jó játszani – próbán viszont már nem kell elővenni, mivel kb. már álmunkból felkeltve is működik. Amúgy nincs ilyen.

Idén lesz 10 éves a debütalbumotok, a Jön., amihez kapcsolódóan egy spéci triókoncertet ígértek a Fishing on Orfűre. Ez mit takar pontosan?

Az ötlet Kálocz Tomitól (a Fishing on Orfű főszervezőjétől a szerk.) jött, és mivel ezer szálon kötődünk a fesztiválhoz – én például dolgozom is ott –, és egyike vagyunk azoknak a zenekaroknak, akik minden Fishingen felléptek, örömmel mondtunk igent.Az elmúlt két évben egy bővített felállással koncerteztünk, úgyhogy ahhoz is volt kedvünk, hogy újra trióban játsszunk. Ad majd neki egy nosztalgikus hangulatot, hogy csak hárman leszünk, és az elejétől a végéig eljátsszuk majd a Jön.-t,de a végén belefér majd 3-4 más dal is.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha a Jön.-t összehasonlítod a Minden villany ég-gel, milyen alapvető különbségeket látsz?

Rengeteg dolog változott, majdnem 10 év telt el kettő között. A Jön az első, teljesen zsigeri, nagyon jól elkapott lenyomata a zenekar működésének.Régebben sokkal jammelősebb zenekar voltunk, inkább a zenei energiák határozták meg a dalok formálódását, ez alakult át szép lassan egy dal- és szövegközpontúbb megvalósítássá.Az első album eszköztára nem állt másból, mint dobból, gitárból, basszusgitárból és énekből, a Minden villany ég-nél viszont már sokkal több mindent bevetettünk a Csak az ég gépi dobjától a Fény őrült kórusán át a Kezdjük el sistergős basszusszintijéig. Az egyik egy csikólemez, a másik meg már egy telivér.

Mik a tökéletes körülmények számodra, amikor dalt írsz?

Az ihlet teljesen kiszámíthatatlan, általában úgy talál meg, hogy nem számítasz rá. Itthon is vannak gitárjaim, néha pengetgetem őket, és abból születik valami, vagy csak sétálok, és eszembe jut közben egy dallamfoszlány, amit felfütyülök vagy feldúdolok. Ezer félkész ötlet van a telefonomon és a gépemen. És van a másik oldal, amikor egy nem saját szöveget elolvasva történik bennem valami: legutóbb például Szálinger (Szálinger Balázs költő – a szerk.) odaadta az új kötetét, amiből az egyik versre egyből jött egy dal.

Vili

Vili 🙂 / Fotó: Rozgonyi Zsófia

És ha már érintőlegesen felmerült a Rájátszás (A projekt keretében költők és rockzenészek alkotnak közösen, egymás zenéire, szövegeire építve a szerk.), a nyugatosok közül szerinted kinek állna jól ez a műfaj?

Szerintem bárkinek, a Rájátszásban is vannak exhibicionista és kevésbé exhibicionista alkatok.Szálinger például már ezért nem is jön a koncertekre: nem szerette meg annyira a színpadi létet, hogy maradéktalanul jól tudja magát ott érezni. Grecsó (Grecsó Krisztián költő, író – a szerk.) meg imádja, már saját dalokat is ír, és komoly mozgatórugója lett az egésznek.Kemény (Kemény István író, költő – a szerk.) pedig szintén nem egy exhibicionista, de ő például szívesen jön koncertekre, és működik, még ha nem is mindig találja el a ritmust a csörgővel a finálédalban (nevet) de ez nem is erről szól.

Mennyire zárt közeg a Rájátszás?

A produkció attól működik igazán, hogy akik benne vannak, nagyon jól érzik magukat egymás társaságában, bíznak egymásban, és úgy tudnak egymás zenéihez vagy szövegeihez nyúlni, hogy abból tényleg szuper dolgok süljenek ki. Nem ez a cél, ez az eredmény. Az április 23-i hajós koncerten hosszú idő után újra lesznek vendégek is, Jónás Vera és Petruska András – ilyen régóta nem volt.A Rájátszás attól lehet igazán jó, hogy összehoz olyan embereket, akiknek nem ez a fő feladata, mégis inspirálják egymást, hasonlóképpen tudnak működni.

Egyedi Péter

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Egy interjúban azt mondtad, hogy a szövegeid 95%-a nem értékelhető költészetként. Szerinted mely dalok tartoznak a maradék 5%-ba?

Hú, ezt elhamarkodtam, szerintem nincs ilyen 5%, teljesen más a műfaj. Nem szeretném magam összehasonlítani egy költővel sem. Maximum egy-egy olyan sorra vagyok büszke, amivel kapcsolatban eredetileg bizonytalan voltam, és mégis meg mertem hagyni. Én az MTV-n nőttem fel, óriási hatással voltak rám a kilencvenes évek külföldi zenekarai. A magyarok közül nyilván szerettem a Kispált, meg a korai Nyers volt még nekem fontos, deaz volt a bajom – és ez valahol a mai napig tart –, hogy a magyar szöveg valami olyan intellektuális őrület, amit a költészettel kell összemosni, és akkor jó, ha nem érted.

Ha megnézzük az angolszász popkultúrát, rengeteg olyan értékes és fontos popprodukció van, aminek nem költői a szövegvilága. Viszonta magyar nyelv nagyon más prozódiája, dinamikája kialakít egy olyan helyzetet, amibe bele kell magadat értelmezni – és nehéz ezt nem elvont módon tenni. Én például sosem voltam olyan bátor, hogy leírjak olyan vad dolgokat, mint Lovasi.Ez is egyfajta jólneveltség, hogy a szövegírásban mindig próbáltam nem túlzásokba esni. Ez viszont oda vezetett, hogy kicsit el is fáradt a közlésem, ami általánosságban az élet szomorú dolgairól való nyavalygásban merült ki (nevet), de hál’ istennek ezen már valamelyest sikerült túllépnem.

Fotó: Rozgonyi Zsófia

Van olyan magyar zenekar, akiket nagyon szeretsz, és soha nem hagyod ki a koncertjüket?

Az Elefántnak nagyon szurkolok, szerintem ők a legtehetségesebb fiatal zenekar, és tök jó látni, hogy egyre sikeresebbek. Végre nem az van, hogy egy ilyen banda megreked 3000 Facebook-lájknál: évről évre látszik, hogy tartanak valahová.Olyan nincs, akinek a koncertjét soha nem hagyom ki – már nem vagyok annyira eljárós, mint régen viszont így meg élményszámba megy, amikor kimozdulunk. De ma például megnézzük a Grandet (Grand Mexican Warlock – a szerk.), mert egy kibaszott jó zenekar, és az Elefánt mellett a Jazzékielre is el szoktam menni. A Kamikaze Scotsment is bírom, nem véletlen, hogy Ádám (Menyhei Ádám énekes-billentyűs – a szerk.) egy évig az Óriás tagja volt, és később vendégként is visszatért. Kicsit unalmasan hangozhat – mert minden zenekarnak ilyennek kellene lennie –, de úgy érzem, hogy ők mondanak valamit, van valamiféle ars poeticájuk, amihez egy jó együttállás és kisugárzás is társul.

Rajongótípus vagy?

Sosem voltam igazán az. Viszont a Társas játék sorozatért rajongtam, és amikor valami oknál fogva meghívtak a második évad nyitóeseményére, kisgyermekes izgalommal kértem fel közös fotóra Gazsó Györgyöt.

Rajongok

Egyedi Péter (@egyedipeter) által megosztott bejegyzés,

Nagyon szeretem az Afghan Whigs zenekart, és amikor végre eljutottak a VOLT-ra 2014-ben, a színpadmester segítségét kértem, hogy találkozhassak Greg Dullival. Az egy tipikus rajongói szituáció volt:Gregék még itt vannak, 5 perc, addig ülj le, várok, addig elszívok egy cigit, jaj de az nem jó, mert ha pont akkor jön, ne úgy találkozzunk már, hogy cigizek. Aztán végre megjött, bemutatkozott – utólag tudtam meg, hogy mondták neki, hogy egy magyar ZENÉSZ akar vele találkozni –, és nagyon készséges volt, beszélgettünk 5-10 percet, csináltunk közös fotót. Sőt, azt a kártyát is kijátszotta, hogy megadja az e-mail-címét, küldjek át saját zenéket, de arra már soha nem válaszolt (nevet). De ez így volt szép.

Greg Dullival….

Egyedi Péter (@egyedipeter) által megosztott bejegyzés,

Milyen koncertért utaztál eddig a legmesszebbre?

Az Afghan Whigsért elutaztunk például Krakkóig. A 2000-es évek elején pedig Bécsbe jártunk sokat, akkor még nem volt benne Pest a minket érdeklő zenekarok európai koncertnaptárában.A legmesszebb egyébként Torontóban voltam, Supergrass-koncerten. Akkor még egy multinál dolgoztam projektmenedzserként, és éppen ott, illetve New Yorkban kellett intézkednem.Kurva jó volt a koncert, mondhatni bakancslistás élmény.

Ha bárkinek elmehetnél a koncertjére, aki valaha alkotott a zenetörténetben, kit választanál?

Biztos megnézném valamelyik nagy öreget.Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a mostani fejemmel milyenek lennének azok a felvételen legendásnak tűnő Led Zeppelin-koncertek. De szívesen megnézném a Beatles ’65-ös New York-i stadionkoncertjét is:ez az üzletág akkor még egyáltalán nem volt kifejlődve, kábé emiatt a koncert miatt kellett 100 wattos erősítőket csináltatniuk. Hogy szólhatott? És közben a lányok is 300 decibellel visítottak. Na, ezt megnéztem volna.

Egyedi Péter

A saját készítésű pedálboard / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Te is úgy érzed, ha zenéről van szó, hogy régen minden jobb volt?

Csak azért tudom azt mondani, hogy egyetértek, mert az utóbbi 10-15 évben egy folyamatos és általános kulturális értéktelenedést vagy visszaesést érzek – nemcsak Magyarországon, hanem úgy általában. De minden kornak megvoltak az ellenpólusai: nálunk ott volt például a Juventus / Danubius rádiós szárny, meg világszerte DJ Bobo és europop-társai. Most is van egy csomó szuper dolog, viszont teljesen máshogy történik a véleményformálás és az ingerküszöbünk is jóval magasabban van. És talán az általános kíváncsiság sem olyan élénk. Szóval összességében én nagyon örülök, hogy a kilencvenes években voltam tini. És hogy merre tartunk?… Most már csak öregszünk és nyavalygunk. (nevet)

Egyedi Péter

A dolgozószobában / Fotó: Rozgonyi Zsófia

Ha életrajzi film készülne rólad, mi lenne a főcímdala?

Például az El Kell. Az nem lenne egy rossz kezdés.

Az Óriást április 21-én, az Akváriumban láthatod legközelebb Makó Dávid (The Devil’s Trade) és az ék zenekar társaságában, a Rájátszás pedig április 23-án veszi birtokba az A38 hajót.

 

Peti válogatáskazettája

Az Óriás-frontember kedvenc dalai a saját válogatásában.

Ezeket olvastad már?

Van, aki nem is sejti, hogy a kilencvenes évek több emlékezetes slágerében is Kozma Orsi hangjára...

Kicsit nehezen hoztuk össze az interjút, de minden perce megérte a várakozást. A Quimby és A Kutya...

Ő volt az ország egyik első igazán vagány és energikus női frontembere – azóta is visszasírom...