5 ok, hogy miért érdemes egyedül is koncertre járni

Szerző: Evia  •  Sze 1, 2017 - 15:29  •  Mindenmás

Ha barátaid zenei ízlése még csak nyomokban sem egyezik a tiéddel (van ilyen), vagy éppen mindenkinek más dolga van, amikor el szeretnél menni egy koncertre, nem marad más választásod, mint egyedül belevágni. Mert remélem, meg sem fordult a fejedben, hogy csak ezért kihagyd! Elmondom, én hogy kaptam rá az ízére.

Korábban elég gyakran szaladtam bele abba a helyzetbe, hogy nagyon szerettem volna elmenni egy koncertre, de a legtöbbször ott kötöttem ki, hogy kétségbeesetten próbáltam valakit felhajtani, aki hajlandó lenne elkísérni. De miért is? Nemrég a 444 is cikkezett arról, hogy az emberek milyen könnyen döntenek úgy, hogy inkább otthon maradnak, ha a tervezett programjukhoz nem tudnak társaságot keríteni. Egy kutatás szerintrendszeresen alábecsüljük, mennyire élveznénk egy programot egyedül,legyen szó kiállításról, koncertről vagy éppen színházi előadásról. És ebben leginkább az játszik közre, hogy nem a saját érzéseinket tartjuk meghatározónak, hanem sokkal inkább azt, hogy milyennek látszunk mások szemében. (Aki pedig egyedül van egy ilyen eseményen, az a mai trendek szerint minimum lúzer.)

Fotó: musicaltoronto.org

De miért?

Többnyire a következők valamelyike lehet az oka, hogy koncertpartnert vagy kénytelen vadászni: a.) se a pasid/csajod, se a barátaid, de még a zenei lájkjaik alapján vérverejtékkel megtalált Facebook-ismerőseid sem érnek rá, b.) a többiek zenei ízlése nem igazán egyezik a tiéddel (magyarul: ha fizetnél, akkor sem mennének), c.) tetszőleges frusztráló magyarázat (mindenki utál, nem is hívtál senkit, mert úgysem jönnének el, stb).

Oké, hogy a koncert a körülmények miatt inkább közösségi élmény, mint a mozi vagy a színház, de tény, hogy koncert közben ugyanúgy a zenére figyelsz – már ha tényleg ezért érkeztél.És amikor az egyik kedvenc zenekarod koncertjén önfeledten csápolsz, nem tök mindegy, hogy áll-e melletted ismerős?Hosszú volt az út, amíg rájöttem, hogy sokkal többet veszítek, ha társaság híján nem megyek el, de az igazság szabaddá tett. 🙂 Na de, akkor nézzük az okokat részletesebben.

1. Nem kell máshoz alkalmazkodnod

Gondolj bele, hányszor volt már abból súrlódás a társaságban, hogy az egyik pisilni akart, a másik már unta az egészet, egy harmadik pedig valami random pasival volt elfoglalva a közös buli helyett. Legszívesebben már tűkön ülve toporogtál volna az első sorban, miközben a csapatból valaki még meg sem érkezett, így lekésted a kezdést. A sort még folytathatnánk. Szabad vagy, élvezd ki!

 

2. Maximálisan a zenére tudsz koncentrálni

Egyedül minden apró mozzanatot ki tudsz élvezni, és úgy tudsz jelen lenni, ahogy mindketten (az előadó és te) megérdemlitek. Az egyik ilyen kedvenc koncertem Jamie Woon tavalyi akváriumos bulija volt. A kolléganőm lebetegedett, mást meg nem érdekelt annyira a dolog, aztán a kezdeti frusztrált helyzetből életem egyik legjobb koncertélménye kerekedett. Nem is volt teltház, amit mindig tudok értékelni, és csak úgy vitt magával az egész az elképesztően profi vokalistasrácoktól az egyszálgitáros Shouldáig.

 

3. Nem befolyásol mások hangulata / véleménye

Ha olyan valakivel mész koncertre, aki közel sem rajong annyira az adott előadóért, könnyen kínossá válhat az este. A  tapasztalat beszél belőlem, amikor azt mondom, nincs élménygyilkosabb dolog, mint amikor a koncertpartnered végig fejeket vág, a telefonját nézegeti, és többször is hangot ad nemtetszésének. Imádom a barátaimat, de most már kétszer is meggondolom, kit hívok el egy rajongott kedvencem bulijára.

 

4. Zavartalanul rajonghatsz

A rajongás legtöbbször magányos dolog, hacsak nem olyasvalakivel osztod meg, aki hasonlóan fanatikus. Ilyen társ híján legjobban egyedül lehet rajongani, így nem kell viselkedned. 🙂 A legjobb példa erre esetemben a Backstreet Boys, akiknek három koncertjén is voltam az elmúlt 11 évben, és minden alkalommal zseniálisan szórakoztam. (Igen, én vállalom a guilty pleasure-jeimet.) Ebből kétszer nem volt mellettem ismerős (a stuttgarti koncert esetében az utolsó pillanatban bevont barátnő nem volt hajlandó időben beállni a sorba, a bécsinél már nem izgultam túl a dolgot, és bejött). A 2011-es szigetes Prince-koncerten a barátom egy ideig ugyan hősiesen kitartott, de a ráadásokra már egyedül szörföztem az első sorokig.

 

+1: Spontánul és könnyen ismerkedhetsz

Ha társasággal vagy, és megjelenik egy rég látott ismerős, elég nagy az esélye, hogy csak két mondatot tudtok váltani, mert egyikőtök sem szeretné megsérteni azokat, akikkel érkezett. Egyedül viszont bátran csapódhatsz ide-oda, sőt, ha ismerkednél, valószínűleg ez is könnyebben megy majd: ráadásul olyanok lesznek a helyen, akik ugyanazt a zenét szeretik, ami nem egy rossz kezdés.

 

Kezdőkép: exitchurchianity.com

GIF-ek innen: giphy.com

 

Ezeket olvastad már?

Fordultam már vissza vendéglátóipari egység ajtajából a rossz zene miatt, úgyhogy új sorozatomban...

Ha azt hitted, hogy már nem lehet újat mutatni Star Wars-témában, nagyot tévedtél. Ennél...

Mindig is lenyűgözött egyes grafikusok kreativitása. Ezt pedig csak tovább erősítette bennem az a...