10 dolog, amit nem tudtál a Last Christmasről

Szerző: Evia  •  dec 23, 2017 - 14:32  •  Sztori

Ha a Last Christmas szól a rádióban és a plázákban, biztos lehetsz benne, hogy végérvényesen itt a karácsony, de fordítva is igaz: ha itt a karácsony, garantáltan ezt hallod mindenhol. Én imádom, szóval ebből a szempontból a szerencsésebbek közé tartozom, de tökéletesen megértem azokat is, akiknek már a könyökükön jön ki. Bármelyik táborba is tartozz, érdemes egy pillantást vetned a világ egyik legnépszerűbb karácsonyi dalának kulisszatitkaira: összegyűjtöttem a legizgalmasabbakat.

Pontosan emlékszem, mekkora hatással volt rám, amikor életemben először láttam a Last Christmas klipjét. Valamikor a ‘90-es évek elején, 6-8 éves fejjel csüggtem az MTV-n (a Music Televisionön, nem az emtévén), és egyszer csak szembejött ez a zavarba ejtően sármos, szőke szépfiú, aki a nem kevésbé sármos barátaival elképesztően menő módon karácsonyozik. Évődés a fa alatt, szomorúan szexi nézés a vacsoraasztal fölött, meg minden, ami gyerekként iszonyú izgalmasnak tűnt. Annyira lenyűgözött, hogy az előadót és a címet elfelejtettem megnézni. A család épp készült valahova, de én megmakacsoltam magam, és mondtam, hogy menjenek nélkülem, mert én megvárom, amíg még egyszer leadják. Hát nem adták. (4-5 órát biztos dekkoltam a tévé előtt.) Bár az azt követő 10 évben kb. félóránként ismételték ugyanazokat a dalokat, aznap természetesen pont nem voltak ilyen kedvükben.

Na de, akkor jöjjenek az izgi tények a Last Christmasről!

George Michael az egykori gyerekszobájában írta

A Guardian cikke szerint Andrew Ridgeley – a Wham! másik tagja – elmesélte, hogyGeorge Michael 1984 februárjában, 21 évesen az egykori gyerekszobájában írta meg a Last Christmast,miközben ő a földszinten tévézett. Annak idején gyerekként órákat töltöttek ott, hogy felvegyék a saját zenéiket.

Augusztusi hőségben vették fel

Miért ne lehetne egy karácsonyi dalt a legnagyobb forróságban rögzíteni? A dalt a londoni Advision Studiosban, 1984 augusztusában vették fel.

Mindent George csinált a megírástól a feljátszásig

A dal rögzítésekor állítólag éppen annyira herótja volt az énekesnek a munkát általában csak bonyolító producerektől, menedzserektől, a kiadótól, sőt a zenésztárs Andrew-tól, hogya felvételkor csak a hangmérnöke, Chris Porter és két asszisztens lehetett a stúdióban. Ráadásul minden hangszeren ő játszik a dalban.A hangmérnök iszonyúan szeretett volna legalább száncsengőzni, de azon is csak George játszhatott.

A legsikeresebb dal, ami soha nem lett listavezető

Ez a legnagyobb példányszámban elkelt kislemez a poptörténelemben, amely soha nem lett number one:2017 januárjáig 2 millió példányt adtak el belőle.1984-ben egyébként éppen az a dal akadályozta meg a csúcsra jutását, amiben maga George is közreműködött: a rengeteg popsztárral az etiópiai éhezők javára felvett Do They Know It’s Christmas.

Egy plágiumper miatt perkálniuk kellett

A nyolcvanas évek közepéna The Carpenters, illetve Barry Manilow Can’t Smile Without You című dalának szerzői plagizálás miatt beperelték a Wham!-et,mivel szerintük a szám dallamát az ő dalukból lopták. (Tény, hogy simán rá lehet énekelni a Last Christmast.) Végül peren kívül megegyeztek, egyes források szerint abban, hogy a Last Christmas / Everything She Wants kislemez első évének bevételeit jótékony célra fordítják.

A videoklipet Svájcban forgatták

Az ominózus videót barátokkal és családtagokkal vették fel 1984 novemberének végén a dél-svájci Valais kantonban található Saas-Fee síparadicsomban.

Az utolsó szakáll nélküli videó

Ez az utolsó olyan videoklip, amiben George Michael szakáll és bajusz (alias annak látszó borosta) nélkül látható.Ugye, hogy erre nem is gondoltál, pedig zenetörténeti jelentősége felbecsülhetetlen?

Mi köze Vangelisnek ehhez az egészhez?

Az exbarátnőt alakító modell, Kathy Hill elmesélte a Guardiannek, hogy a forgatáson nagyon jóban lettek George-dzsal: imádta a humorát, és a domboldalas jelenetnél őszintén röhögött a folyamatosan eső-kelő énekesen.Hill akkoriban egyébként Vangelis barátnője volt, az énekest pedig nagyon érdekelte a zenéje, ezért folyamatosan erről faggatta a modellt.

Last Christmas

Leesett a girland, ajjaj (jobbra Kathy Hill) / Forrás: YouTube

Pepsi, Shirlie és Martin

A klipben a Wham! vokalistái, Pepsi és Shirlie is szerepelnek, akik később Pepsi & Shirlie néven duót is alapítottak (talán derenghet az 1987-es debütáló daluk, a Heartache).A videóban egyébként Shirlie Holliman akkori barátja, későbbi férje, Martin Kemp is látható, aki nem mellesleg az akkor szintén csúcson lévő Spandau Ballet basszerosa volt.A párt még George Michael mutatta be egymásnak, később pedig ő lett a gyerekük keresztapja is. A Kemp család 2016 karácsonyán ebédre volt hivatalos az énekeshez, de erre már soha nem kerülhetett sor.

Hatalmas Wembley-koncerten tobzódtak a karácsonyban

Az együttes egy hatalmas karácsonyi koncerttel tette fel a pontot az i-re a Wembley-ben, ami a Last Christmasszel zárult égből hulló flitterekkel, hópelyhekkel és Mikulásnak öltözött Whammel. Simon Napier-Bellnek, a Wham! egykori menedzserének elmondása szerint hihetetlen volt a hangulat, ami az afterpartin csak fokozódott: Elton John például mindenki előtt szájon csókolta George-ot, sőt Diana hercegnő is hasonlóan tett, csak sokkal diszkrétebben (jelentsen ez bármit is).

Forrás: guardian.com, songfacts.com

Ezeket olvastad már?

Egyetlen mondaton múlt, hogy Michael Jackson Bad című dala nem lett zenetörténeti jelentőségű duett...

Azért elég jó érzés lehet, ha a világ egyik legszebb és leghíresebb szerelmesdalát neked írták. Ha...

Popzenetörténet, rendhagyó interjúk, szubjektív tematikus listák: többek közt erre számíthatsz a...